Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - KÖNYV ÉS FOLYÓIRATSZEMLE - Szilágyi Imre: Miro Hacek-Drago Zajc (szerk.): Szlovénia az EU-ban: képességek és lehetőségek
Könyvekről leginkább pedagógiai általánosságokat olvashatunk. Ezt még az sem menti, hogy a kötet első tanulmánya, Rudi Rizman írása felvázolja a nemzeti demokráciától a transznacionális demokráciáig húzódó ívet, bemutatva néhány jelenleg aktuális demokráciafelfogást, a demokratikus deficit problémáját stb. Ha az olvasó átlapozta a következő három, ugyancsak elméleti fejtegetéseket tartalmazó tanulmányt (a többsebességű Európáról, a hiányos demokratikus legitimitás, a demokratikus deficit, valamint az európai identitás szerepének problémájáról), akkor végre eljuthat a szlovénokhoz. A Bogomir Ferfila, Paul Philips (szlovén-kanadai) szerzőpáros a szuverenitás kérdését vizsgálja Szlovénia és az Európai Unió összefüggésében. A szerzők ismertetik az ország csatlakozási folyamatának legfőbb állomásait, de figyelmük középpontjában a gazdasági önállóságról való lemondás előnyeinek és hátrányainak tárgyalása áll. Szerintük a 2004-ben csatlakozó posztkommunista országok közül Szlovénia volt a legkevésbé problematikus, mivel gazdasági és piaci struktúrái a többiekénél közelebb álltak a nyugat-európai modellhez. A feladat látszólag egyszerű volt, egy szocialista föderáció tagállamából egy kapitalista föderáció tagállamává vált. 1996-tól a politikusok és a szakértők előtt világos volt, hogy (az egyébként szociálisan erősen érzékeny) szlovén politikát meg kell változtatni, és hogy a versenyképesség megőrzése érdekében az egyetlen reális lehetőség a fizetések értékének csökkentése volt és maradt. A tárgyalások alatt kiderült, hogy a gazdasági kritériumok teljesítése az említett előnyök ellenére nehezebb, mint ahogyan kezdetben látszott. A jelentős eredmények mellett voltak olyan területek, ahol az EU-bizottság komoly kifogásokat fogalmazott meg: a magas infláció, a kamatok magas mértéke. A bizottság kifogásolta a privatizáció lassúságát, mindenekelőtt a bank- és a biztosítási szektorban, és azt követelte, hogy az állam kevésbé szóljon bele a gazdasági folyamatokba. A bizottság (a szerzők szerint kielégítő bizonyítékok nélkül) azt állította, hogy ez hozzájárulna a külföldi befektetők nagyobb érdeklődéséhez, ennek következtében kedvezőbb mikrogazdasági alapot biztosítana az egyenletes középtávú gazdasági növekedéshez. Mindez pedig lehetővé tenné, hogy a pénzügypolitika az árak stabilitásának kérdésére összpontosítson, ahelyett hogy a külső versenyképességre kellene összpontosítani, áll a bizottság 2001-es jelentésében. Csakhogy a szerzők szerint éppen a bizottság által kritizált szlovén politika tette lehetővé, hogy Szlovénia hamar magához térjen az 1990-es évek elejének recessziójából, hogy sikeres makroökonómiai expanziót valósítson meg. Méghozzá anélkül, hogy olyan társadalmi megrázkódtatások, ugrásszerű fizetésbeli különbségek, általános munkanélküliség és gazdasági összeomlás következett volna be, mint azokban a tranzíciós országokban, amelyek elfogadták és követték a radikális neoliberális gazdaságpolitikát. Azt a radikális neoliberális gazdaságpolitikát, amelyet a szerzők szerint Washingtonban alakítottak ki, és amit az EU-bizottság is támogatott, bár azt olyan kiemelkedő közgazdászok is helytelennek minősítettek, mint például a Nobel-díjas Joseph Stiglitz. Ebben az összefüggésben, illetőleg az euróhoz való csatlakozás kérdésében merül(t) föl az a kényszerű dilemma, hogy 268 Külügyi Szemle
