Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Himmler Tamás: A lengyel külpolitika útjai az 1930-as években
A lengyel külpolitika útjai az 1930-as években Európát érintő kérdéseket. Beck ezt visszautasította egyéb elfoglaltságaira hivatkozva, de ekkor Berlinben már nagyon jól látták, mi áll a visszautasítás hátterében. Beck tudta, saját helyzetéből kiindulva, hogy Ausztria annektálása félelemérzetet fog kelteni Németország új, nálánál jóval kisebb szomszédaiban. Éppen ezért úgy számolt, hogy miután létrejön a közös német-magyar, illetve német-jugoszláv határ, sokkal könnyebb lesz rávennie Budapestet és Belgrádot az együttműködésre. Fontos szerepet játszhat ebben Olaszország is, amelynek a lengyel külpolitika talán a legnagyobb szerepet szánta a térségben, és amely az Anschluss-szal, hasonlóan Budapesthez és Belgrád- hoz, közvetlenül határos lett a Német Birodalommal. Habár Mussolini Ausztria legfőbb szövetségesének számított, és az Anschluss legnagyobb ellenzője volt, a Berlin-Róma tengely létrejöttével ez teljesen háttérbe szorult, végül maga Mussolini adta meg a németeknek a zöld lámpát Ausztria annektálására. Beck szerint az Ausztria elvesztéséből származó presztízsveszteség az olaszokat arra fogja sarkallni, hogy Közép-Európában puhatolózzanak tovább új szövetségesek érdekében, mintegy menekülési útvonalat keresve arra az esetre, ha a németek túlságosan a fejükre nőnének. Számítása bejött, ugyanis az Anschluss közeledtével élénkülni látszottak a kapcsolatok. Meg kell jegyezni, hogy a közép-európai közös együttműködés jegyében már korábban is volt tapasztalható némi hasonlóság Róma és Varsó közt, elsősorban magyar és jugoszláv vonatkozásban. Az „észak-dél tengelynek" ugyanis volt egy olasz változata is, amelyik kísértetiesen hasonlított a lengyelekéhez. Már 1927-ben létezett, akkor még ötös blokként (Olaszország, Jugoszlávia, Magyarország, Ausztria [Pacte á Quatre] + Lengyelország) szerepelt.86 Majdnem egy évtizedet kellett ahhoz várni, hogy újra napirendre kerüljön, és csakúgy, mint Lengyelország esetében, a keleti Locarno tervezete keltette újra életre. A római jegyzőkönyvek aláírása további lökést adott az ügynek, miután már csak Jugoszláviára és Lengyelországra kellett volna kiterjeszteni, hogy teljessé váljon. Végeredményben az olaszok ugyanabból a célból és ugyanazokkal a diplomáciai lépésekkel akarták létrehozni a blokkot, mint a lengyelek. A cél: függetlenedés a franciáktól - és részben a németektől - a baráti viszony fenntartása mellett, a kisantant szétzúzása és a vezető szerep megszerzése Közép-Európában. Ennek fényében került sor már az 1936. márciusi római találkozóra is, ahol Gömbös javaslatára, miszerint a római jegyzőkönyveket ki lehetne bővíteni a lengyelekkel, a Duce helyeslőén reagált. Ekkor Varsó is hajlott a csatlakozásra, arra számított ugyanis, hogy az etiópiai háborúban meggyengült Olaszország helyett később átveheti benne a vezető szerepet. Az olaszok végül is jobban jöttek ki a háborúból, mint arra Beck számított, mégis a németek felé kezdtek kacsingatni, biztosabb szövetségest látva bennük, mint a közép-európai országokban. Ennek ellenére nem adták fel közép-európai kapcsolataikat, sőt kiszélesítésüket tűzték ki célul, persze mindvégig ügyelve a német kapcsolat prioritására. A Jugoszláviával megkötött szerződés, a magyar kapcsolatok (Gömbös halála ellenére) további ápolása, a balti államokhoz való közeledés mind-mind a közép-európai olasz aktivitásról tanúskodott. 2005. ősz-tél 253
