Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Himmler Tamás: A lengyel külpolitika útjai az 1930-as években
A lengyel külpolitika útjai az 1930-as években Hiábavaló fáradozás volt azonban a lengyel külügy részéről a magyar-jugoszláv kapcsolatok rendezésére tett kísérlet, méghozzá a kisantant miatt. Beck úgy gondolta, elég erős ahhoz, hogy meglazítsa a kisantantot összekötő szálakat. Stojadinovic hajlott ugyan a megegyezésre, viszont csak egy olyan megállapodásra lett volna kész, amelyik nem keresztezi, illetve veszélyezteti Belgrád eddigi nemzetközi kapcsolatait. Részéről bármilyen próbálkozás a magyarok irányában a kisantant többi államának azonnali tiltakozását váltotta volna ki. Stojadinovic tehát egyfajta tartózkodó álláspontra helyezkedett, Lengyelország előtt mégis aktívnak és a magyar kapcsolatok kialakításában nyitottnak mutatkozott. Ugyanakkor Varsó mindvégig megpróbálta jugoszláv politikáját összeegyeztetni magyar kapcsolataival, és bármilyen magyar vagy jugoszláv kezdeményezésnek nagy figyelmet szentelt. A lengyel-jugoszláv kapcsolatok további alakulására komoly hatást gyakorolt az etióp válság. Habár mind Varsó, mind pedig Belgrád más álláspontra helyezkedett az olasz agresszióval szemben, mégis a nemzetközi helyzet inkább közelítette a két ország álláspontját. A válság kibontakozásának kezdetétől a Népszövetség előtt Jugoszlávia egyértelműen az olasz agresszió ellen foglalt állást, tartva annak lehetőségétől, hogy ha esetleg a konfliktus egészen a Földközi-tenger területéig kiszélesedne, akkor Jugoszlávia is áldozatul eshetne Mussolini törekvéseinek. Ezek a feltételezések nem voltak alaptalanok, a nyugati nagyhatalmak álláspontjából a háborúval kapcsolatban azt a következtetést lehetett levonni ugyanis, hogy Belgrád nem számíthat segítségre eddigi szövetségeseitől. Puric 1935 májusában Edennel való genfi beszélgetése alkalmával ki is fejtette, hogy amíg Franciaország és Anglia között nincs egyetértés, addig Jugoszlávia kénytelen más szövetségesek után kutatni, mint amilyen Németország vagy esetleg a Szovjetunió.42 1935 őszén a lengyel kormány elérkezettnek látta az időt arra, hogy energikusabb lépéseket tegyen a közép-európai blokk ügyének előremozdítása érdekében a belgrádi és a budapesti kormánynál. A varsói külügyminisztériumban már 1935 novemberének végétől folytak az előkészületek Beck budapesti és belgrádi útját illetően. Az estleges bonyodalmak elkerülése végett úgy ítélték meg, hogy a két utat nem szabad összekötni, így az a döntés született, hogy míg Beck Belgrádban fog tartózkodni, addig Budapestet Koscialkowski miniszterelnök fogja meglátogatni. Beck mindenképpen a „megfelelő pillanatban" akart Belgrádba látogatni, ezért gondosan előkészítette a terepet. Utasította D^bickit, hogy kezdeményezzen tárgyalást Stojadinoviccsal, és hozza tető alá a találkozót. D^bicki 1936 januárjában kereste fel a jugoszláv miniszterelnököt, aki örömmel fogadta az ajánlatot, hozzátéve, hogy egy találkozó a lengyel külügyminiszterrel Jugoszlávia számára mindenképp hasznos lehet, mivel így első kézből ismerhetik meg a lengyelek álláspontját a Szovjetunióval és Németországgal kapcsolatban. Mivel érezhető volt, hogy Beck látogatása nem pusztán formális jellegű, Stojadinovic érdeklődött D^bickinél a látogatás konkrét okát illetően. Dybicki azonban nem akarván felfedni idő előtt a lengyel kártyákat, az eszmecserét és egymás nézeteinek megismerését emelte ki. 2005. ősz-tél 2 41
