Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Himmler Tamás: A lengyel külpolitika útjai az 1930-as években
A lengyel külpolitika útjai az 1930-as években lazítani fog eddigi kapcsolatain Franciaországgal, valamint a kisantanttal. A varsói külügyminisztérium célja az volt tehát, hogy Belgrádot leválassza az eddigi tradicionális szövetségeseitől, rést ütve ezáltal az eddig szilárdnak mondható kisantanton, és mintegy a saját külpolitikai törekvéseit példaként bemutatva közelítse a két országot egymáshoz. A Jugoszláviából érkező hírek alátámasztották ennek lehetőségét. Beck utasítására Roman Dgbicki követ34 azonnal felvette a kapcsolatot Stojadinoviccsal, akivel július 18-án megbeszéléseket folytatott. Ez volt az első lengyel puhatolózás a jövőbeli együttműködés esélyei felől. D^bicki felvázolta, hogy csakúgy, mint a jugoszláv, úgy a lengyel kormányban is ugyanazok a célok és elemek alkotják a külpolitika korpuszát. „Egy olyan ország, amelyik saját lakosságának anyagi és morális erején nyugszik, és ezen irányelvek alapján irányit, képes saját, önálló politikát folytatni. Annak ellenére, hogy a politikai kérdések hierarchiája más jugoszlávia és más Lengyelország számára, hiszem, hogy mindkét ország politikai metódusában rejlenek olyan hasonlóságok, amelyek közelebb hozhatják a két ország álláspontját, sőt-ki tudja-a jövőben talán a nemzetközi politikában a taktikáját is."35 D^bicki ezután hosszasan ecsetelte a lengyel külpolitikai elképzeléseket. Ezen belül is elsősorban a német-lengyel viszony fontosságát emelte ki, igyekezve eloszlatni a jugoszláv külügyminiszter azon kétségeit, miszerint Beck legutolsó berlini látogatásakor titkos szerződést írt volna alá Hitlerrel, mintegy kiegészítve az 1934. január 26-i megnemtámadási szerződést. D^bicki erőfeszítéseinek sikeréhez nagyban hozzájárult Henderson berlini angol követ is, aki a Pál régensherceggel való beszélgetésekor kifejtette, hogy mind Jugoszláviának, mind pedig valamennyi olyan országnak, amelyik Franciaország „hatáskörébe" tartozik, példaként kellene, hogy szolgáljon a lengyel külpolitika. Ezek után D^bicki bátran jelenthette miniszterének, hogy a véleménycsere továbbra is folytatható, és Lengyelország számára gyümölcsöző lehet. A lengyel sajtó is jelentős figyelmet szentelt a jugoszláv változásoknak. A Gazeta Polska július 1-jei száma nem kevés kárörömmel írta, hogy Benesnek és Titulescunak a kisan- tant prágai konferenciája után komoly erőfeszítéseket kell tenni, hogy új partnerével továbbra is folytatni tudja a szövetség eddigi politikáját. Az újság a következőképpen fogalmazott: „Feltételezhető, hogy Stojadinovic, megtartva az eddigi általános vonalvezetést, az önállóság szellemében fogja irányítani külpolitikáját, és szabad kezet hagy magának minden más csoportosulással és kombinációval szemben, egyben azon »barátainak a barátaival« szemben is, akik nem feltétlenül számítanak barátainak."36 E bonyolult megfogalmazás ellenére mindenki tisztában volt azzal, hogy a cikk írója a francia-szovjet és a csehszlovák-szovjet szövetségekre utal. Egy ugyanilyen jellegű szövetség Jugoszlávia és a Szovjetunió között - aminek lehetőségét egyes politikai körök már 1935 elején emlegettek Belgrádban - kizárta volna a „független" lengyel-magyar-jugoszláv blokk létrehozását. Mégsem féltek Varsóban ennek lehetőségétől, ugyanis ismerve Pál régensherceg szovjetellenes- ségét, valamint Stojadinovic németbarátságát és törekvését az önálló kormányzásra, kizártnak tartották, hogy Jugoszlávia összekötné magát bármilyen szövetségen belül 2005. ősz-tél 239
