Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - ENERGIAPOLITIKA - Srágli Lajos: Az amerikai tőke és sorsa a magyarországi olajiparban (1899-1989)
Srágii Lajos sek hatására gazdaságilag ellehetetlenült. Már 1945-ben gondokat okozott a legszükségesebb beruházások elvégzése, sőt időnként a munkabérek kifizetése is. Ebben közrejátszott a 47 millió forintot meghaladó háborús kár és az infláció is. A későbbiekben elsősorban az okozta a gazdasági bajokat, hogy az átadott kőolajért a kőolaj-finomítók nem fizettek, hiszen maguk is nagyrészt fizetésképtelenek voltak, mivel nem kapták meg a jóvátételi szállítások ellenértékét. A MAORT így bankkölcsönökből volt kénytelen még a napi kiadásait is fedezni. Ezt a helyzetet súlyosbította - és éles vitákhoz vezetett - az államilag szabályozott, túl alacsonyan megállapított kőolajár: a tonnánkénti olajár az 1946. augusztusi, egyébként sem magas 342 forintról előbb 276, majd 226, végül 1947 februárjára 170 forintra süllyedt, ellentétesen mozogva a világpiaci árral. Javíthatott volna a vállalat helyzetén, ha nemcsak elviekben, hanem a gyakorlatban is élhet az alapszerződésekben biztosított exportjoggal. Az 1945. augusztus 27-i szovjet-magyar gazdasági egyezmény, illetve a szovjet-magyar olajipari vegyesvállalatok 1946. áprilisi megalakulása után azonban az export jogát rendszeresen és döntő mértékben ezek élvezték.40 A MAORT kétségbeejtő helyzetéhez hasonlóan alakult az ország nyersolajellátása is. Bár a MAORT csökkenő termelése még túlhaladta az ország belső szükségleteit, a hiány első jelei már 1946-ban megmutatkoztak. Ennek okai egyértelműen a jóvátétel és az ország teherbíró képességét figyelmen kívül hagyó gazdasági szerződések voltak. 1946-ban a jóvátételre fordított kőolajtermékek mennyiségét csökkentették ugyan, de az még mindig meghaladta az összes termelés 15 százalékát, ugyanakkor exportra 33,8 százalék ment, a Vörös Hadsereg ellátására 11 százaléknyi mennyiséget fordítottak, míg a belföld 39,7 százalékkal részesedett a termelésből. Az 1947-48-as költségvetési évben a magyar államot jóvátételi és exportcélokra mintegy 342309 tonna szállítási kötelezettség terhelte, azaz az össztermelésnek több mint kétharmada. A belföldi szükségleteket is számítva az igényeket minimálisan havi 45 ezer tonna kőolajtermelés biztosíthatta volna, de a MAORT termelése csaknem kétezer tonnával volt kevesebb. Bár a tárgyalások előkészítésébe bevont szakértők - leggyakrabban a Iparügyi Minisztérium tisztviselői - a miniszterhez és a Gazdasági Főtanács főtitkárához írott feljegyzéseikben figyelmeztettek a meggondolatlan szerződések veszélyeire, azok mégis megszülettek, és feltételeik egyáltalán nem voltak előnyösek. Az 1947. évi körülbelül 260 ezer tonna évenkénti szállításokról szóló szovjet-magyar szerződésben például az ellentételezésként felajánlott áruk java részére itthon nem volt igény, és az árakat is jóval az alacsony belföldi árak alatt határozták meg.41 A megkötött hátrányos és teljesíthetetlen szerződések végül is nemcsak az állam, hanem a MAORT ellen is fordultak: az exportügyieteket bonyolító szovjet társaságok a MAORT-ot vádolták a késedelmes szállításokért, az iparügy irányítóinál tettek ellene panaszt.42 A MAORT kőolajtermelése a háborús károk helyreállítása után a gazdasági nehézségek ellenére sem csökkent soha az ország belső szükségleteit fedező mennyiség alá. Az előírt irreális mennyiségek kitermelését azonban 1947 őszéig sem sikerült biztosítani. A termelés az elvárások szerinti szint 81-99 százaléka közt ingadozott, de 1947 októberé274 Külügyi Szemle
