Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Schweitzer András: A négyszer megoldott Izrael/Palesztina-konfliktus és korunk "rejtett kérdése"
A négyszer megoldott Izrael/Palesztind-konfliktus és korunk „rejtett kérdése A második megoldás Az Izrael/Palesztina-konfliktus második szakasza lényegében egy egyre súlyosbodó arab-zsidó polgárháború volt, aminek megoldásaként természetes módon adódik a terület megosztása. Az arab és zsidó népesség már a húszas évek elején olyannyira külön életet élt, hogy a külső megszálló hatalmak beavatkozása nélkül már ekkor sem lett volna lehetőség az arabok és zsidók békés együttélésére egy államban.18 Ennek ellenére a felosztás gondolata csak 1937-ben jelent meg a politikai porondon, ekkor írta le először a brit kormánynak küldött jelentésében a Palesztinába küldött vizsgálóbizottság, a Palestine Royal Commission19, hogy „a zsidó és arab kultúra asszimilációja vagy fúziója kizárható", s felidézve az angol mondást, mely szerint „fél vekni is jobb, mint semennyi kenyér", Palesztina felosztását ajánlotta. Az Afulától északra eső területet, valamint a tengerparti sávot egészen Asdodig egy megalakítandó zsidó állam, a fennmaradó terület nagy részét pedig arab állam részévé tette volna. Kivételt képezett a „szent területnek" ítélt Jeruzsálem-Betlehem-körzet, amely a Földközi tengeri Jaffához vezető korridorral együtt egy új brit mandátum részévé vált volna. Csakhogy a második világháború közeledtével a britek elvetették a felosztás gondolatát, mert meg akarták akadályozni, hogy az ezt elfogadhatatlannak tartó arabok a tengelyhatalmakkal szövetkezzenek (nyilvánvaló okokból - az első világháborús időszakkal ellentétben - ezúttal nem kellett attól tartani, hogy a zsidók Németországgal tartanak). Az 1939-es MacDonald Fehér könyv egy egységes (és a bevándorlás korlátozása miatt végül szükségképpen arab többségű) Palesztina államot írt elő. Ezen az alapon azonban a konfliktust nem lehetett rendezni. A britek a problémát a Népszövetség helyét elfoglaló új nemzetközi szervezetre testálták, mely szintén a felosztás ötletét támogatta. 1947. november 29-én az ENSZ-közgyűlés 181 (Il)-es határozata kétharmados többséggel elfogadta az általa kiküldött vizsgálóbizottság úgynevezett többségi javaslatát. A többségi javaslatban szereplő Palesztina-térkép lényegében egy sakktáblarészlethez hasonlított. A javasolt arab állam három arab kantonból (továbbá a Jaffa-enklávéból) állt, melyek egymással csak egy-egy ponton érintkeztek, akárcsak a zsidó államot alkotó három zsidó kanton. A zsidó állam az 1937-es felosztási tervnél jóval nagyobb területre terjedt volna ki, azonban Észak-Galileára nem. A felosztásból ismét kimaradt volna egy különálló, Betlehemet is tartalmazó - ezúttal az ENSZ által felügyelt - „Nagy-Jeruzsálem". Az első megoldásként tárgyalt Fejszál-Weizman-megegyezéshez képest ezúttal a minimális egyetértés sem volt meg a felek közt. A brit vizsgálóbizottság 1937-es javaslatát a zsidó vezetés - legalábbis tárgyalási alapként - elfogadta, az Arab Felsőbb Tanács képviselői azonban elfogadhatatlannak ítéltek. Hasonló sorsra jutott a közgyűlés határozata, amelyet a zsidó ügynökség képviselői vonakodva elfogadtak, az arab államok, illetve a palesztinokat képviselő Arab Felsőbb Bizottság (Arab Higher Committee) szóvivője viszont elutasította. 2005. ősz-tél 159
