Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 1-2. szám - AFRIKA - Hegedűs Kata: Tizenhárom év anarchia: Szomália a hidegháború után
Tizenhárom év anarchia: Szomália a hidegháború után lálható katonai támaszpont fenntartása. A barberai támaszpont létét a nyugati elemzők a nyugati érdekekre komoly fenyegetésként észlelték az indiai-óceáni régióban. A Szovjetuniónak nemcsak Berberában volt katonai támaszpontja, hanem létesített egy kommunikációs központot Kismayuban és légi támaszpontot Mogadishuban. 1976-ban csaknem négyezer szovjet katonai és civil tanácsadó tartózkodott Szomáliában. Ugyan Barre teljesen elkötelezte magát a Szovjetunióval szemben, de célja az volt, hogy a két nagyhatalmat kijátssza egymás ellen. Az Egyesült Államokhoz való közeledésének több oka is volt. Elsőként említhetjük ezek között, hogy Szomália egyre erősebb kapcsolatokat épített ki Egyiptommal és Szaúd-Arábiával. Ezek az államok támogatták az ország tagságát az Arab Ligában 1974-ben, amivel az volt a céljuk, hogy csökkentsék a szovjet jelenlétet a vörös-tengeri régióban. Ebben az időszakban a szovjet-szomáli kapcsolatokban egyre több ellentét jelentkezett, és Barre elérkezettnek vélte az időt arra, hogy megszakítsa a baráti viszonyt a Szovjetunióval. A fordulópont 1977-ben következett be, amikor az Egyesült Államok végleg magára hagyta Etiópiát, és ezzel lehetőséget adott a Szovjetuniónak, hogy átvegye helyét a régióban. Ugyanebben az évben Szomália lerohanta Etiópiát. Kezdetét vette az ogade- ni háborü, amely 1977 és 1978 között zajlott. A tény, hogy Szomália lerohanta Etiópiát a moszkvai tanácsok ellenére, amelyek visszatartották volna ettől a katonai kalandtól, jelzi, hogy a szovjet befolyás Szomáliában csökkenőben volt. 1977 októberében a Szovjetunió bejelentette, hogy leállítja a fegyverszállításokat Szomáliába, és úgy döntött, hogy Etiópiát fogja segíteni a szomáli támadás visszaszorításában. Ez feldühítette a Szomáliái vezést, Barre novemberben kiutasította a szovjet katonai tanácsadókat, és lezáratta a szovjet katonai bázisokat az országban. A támaszpontokat három év múlva az Egyesült Államok katonái vettek át.18 Az Egyesült Államok szerepe Az Egyesült Államok katonai jelenlétének alapjait Afrika szarván már az 1950-es években megteremtette, amikor Kagnew-ben, Etiópiában katonai kommunikációs bázist épített. Ez az állomás akkoriban létfontosságú volt a katonai kommunikáció láncolatában, nemcsak az Egyesült Államok, hanem a NATO számára is. Az 1970-es években az USA etiópiai érdekeltsége azonban csökkenni kezdett, mivel a technológiai fejlődés lehetővé tette a műholdas kommunikációra való áttérést, így a Kagnew-be telepített kommunikációs támaszpont feleslegessé vált. 1974-ben, Hailé Szelasszié császár bukásával, ezt követően pedig a szocialista erők hatalomra kerülésével az Egyesült Államok és Etiópia viszonya végképp elhidegült, az amerikai erők 1977-ben kivonultak. Ezt követően az USA kormányzata több alkalommal is olyan jelzésértékű lépéseket tett, melyek bátoríthatták Szomália elnökét, Barrét abban, hogy gyengítsen a szovjet kötelékeken. Carter elnök 1977. június 10-én olyan kijelentést tett, miszerint az Egyesült Államok több területen, például Szomáliában, kihívást tervez intézni a szovjet befolyás ellen. 2005. tavasz-nyár 45