Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - ÉSZAKI RÉGIÓ - Dobos Edgár: Északi változatok integrációs politikára: Svédország és Finnország szocializációja az Európai Unióban
Dobos Edgár és ne váljanak kampánytémává a parlamenti választások előtt. Mindez lehetővé tette, hogy a kormány a hazai publicitás reflektorfényén kívül irányíthassa a svéd EU-politikát. A svéd társadalom euroszkeptikus attitűdje meghatározta a svéd kormány unión belüli szerepéről és helyzetéről kialakult percepciót, az empirikus kutatási eredmények azt támasztják alá azonban, hogy aktív, kezdeményező, a svéd pozíciót erősítő magatartás jellemzi a svéd kormányt az európai színtéren.218 Amint az a korábbiakban kiderült, a svéd politikai elitet a szkeptikus közvélemény és az euróövezeten kívüli „potyautas" helyzet sem akadályozta meg a 2001-es svéd EU-elnökség sikeres lebonyolításában. Az Európai Bizottság 1997-ben tette közzé először az úgynevezett belső piaci eredményjelző táblát (Internal Market Scoreboard), amely az uniós irányelvek nemzeti jogba való átültetésére vonatkozó adatokat tartalmazza. Svédország az első évben még a nyolcadik helyen állt az irányelvek végrehajtásáról szóló rangsorban, a következő öt évben azonban mindig az első négy között volt. Svédország általában három hónapon belül pótolta az átvételi határidő mulasztását, míg Franciaországban ez gyakran egy évnél is hosszabb időt igényelt. Miként a bizottsági állásfoglalása megállapítja, az irányelvek nemzeti átvétele nem a szervezeti hatékonyságtól függ elsősorban, inkább politikai hozzáállás kérdése.219 Ami a stabilitási és növekedési paktum előírásait illeti, Svédország láthatóan komolyabban veszi azokat, mint számos euróövezethez tartozó ország. A bizottságban betöltött tisztségek és a parlament jelentéstevői közötti arányok vonatkozásában a svédek a 2000-2003 közötti időszakban bizottsági szinten alul, jelentéstevői szinten viszont felül voltak reprezentálva.220 A Miniszterek Tanácsán belüli szavazási gyakorlatot vizsgálva Lindahl és Naurin rámutatott arra, hogy bár Svédország 1995-ben még „nehéz partnernek" bizonyult, miniszterei több mint harminc alkalommal szavaztak „nem"-mel, az uniós tagság első évét követően a svéd szavazási minta az átlaghoz idomult. A koalícióépítési minták elemzése kapcsán Lindahl és Naurin arra a következtetésre jutott, hogy az euróövezeten kívüli helyzet nem zárja ki, hogy Svédország központi pozíciót foglaljon el az EU tárgyalási gépezetében. A tizenöt tagállam 131 képviselőjével 2003 tavaszán készített interjúk arra a kérdésre irányultak, hogy ki kivel és miért működik együtt a tanácsi munkacsoportokban. Az interjúalanyok 79 százaléka szerint Svédország euróövezeten kívüli helyzete semmilyen hatással nem volt az együttműködési folyamatra, 91 százalékuk szerint pedig nem hatott ki a monetáris politikán kívül eső politikai kérdések tárgyalására. A kutatás eredménye szerint Svédország nem esik kívül az unió informális együttműködési hálózatán - ahogy azt a „potyautas" elmélet alapján várnánk -, sőt Svédország egyike a leginkább vonzó és keresett együttműködési partnereknek (az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország után rögtön a negyedik helyen).221 Finnországban az euróról szóló vitát az az érv uralta, miszerint az EMU-ban való teljes jogú részvétel és a közös pénz bevezetése biztosítja Finnország helyét az EU magjában és a kulcsfontosságú döntéshozatali fórumokon. A Lipponen-féle stratégia szerint Finnország alapvető érdeke, hogy jelen legyen minden hivatalos és nem hivatalos fórumon, ahol az 76 Külügyi Szemle
