Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - ÉSZAKI RÉGIÓ - Dobos Edgár: Északi változatok integrációs politikára: Svédország és Finnország szocializációja az Európai Unióban
Dobos Edgár ség állapítható meg tehát a hatékonyság és titkosság, valamint a demokrácia követelményei között. Svédországban és Finnországban a Kelet-Nyugat megosztottság idején a semlegesség mint hivatalos nemzetbiztonsági doktrina feltételezte az állampolgárok széles körű lojalitását. A hidegháborús viszonyok közepette egy szűk elit réteg kezében volt a külpolitikai érdekérvényesítés, Svédországban egyedül a külügyminisztérium volt jogosult értelmezni a semlegességi irányvonalat, melynek célja a konfliktusokból való kimaradás volt.207 Egyes svéd miniszterelnökök (Erlander, Palme) és finn köztársasági elnökök (Paasikivi, Kekkonen) személyesen is meghatározták a követendő külpolitikai irányvonalat. Svédország és Finnország EK/EU-tagsága jelentős intézményi változásokat eredményezett az 1990-es években, az európai integrálódás mindkét országban horizontális hatást gyakorolt a központosított külpolitikai döntéshozatalra. Az európai politikai folyamatokban való részvétel kihívást jelentett a külügyminisztériumok számára, amelyek hagyományosan erős pozíciót élveztek a kül- és biztonságpolitika formálásában. A politikának egyre több területe (szakpolitikák) került más minisztériumok, kormányzati részlegek hatáskörébe, a miniszterek közötti egyeztetési eljárás jelentősége megnőtt. Finnországban az elnöki jogkör szűkülésével a kormány és a parlament vált az Európa-politikát érintő döntéshozatal kulcsszereplőjévé.208 Az intézményi változások mellett a külpolitikai elit fragmentálódása is megfigyelhető: a hagyományos konszenzusra törekvés mellett egyre nyíltabban nyernek kifejezést az eltérő külpolitikai álláspontok. A „titkosság kultúrájának" (culture of secrecy) az oldódásával a korábban tabunak számító külpolitikai témák is társadalmi viták tárgyát képezhetik, amint az a finn miniszterelnök, Anneli Jäätteenmäki lemondásához vezető „Irakgate" kapcsán is megtörtént.209 Az uniós csatlakozást megelőző referendumok eredményében, illetve az euró bevezetéséről folytatott társadalmi vitában tükröződő különbségek véleményem szerint összefüggnek a svéd és a finn politikai elit-közvélemény viszony eltérő jellegével. Svédországban és Finnországban a történetírást és a közbeszédet évtizedekig a közelmúltról folytatott nyilvános viták hiánya jellemezte. Számos hivatalos és archív anyagot titkosítottak hosszú időre, a semlegességi politikára vonatkozó kutatás lehetetlen volt a hidegháború idején. A kül- és biztonságpolitikai kérdések túl érzékenyek voltak ahhoz, hogy a közvélemény által befolyásolni engedték volna azokat.210 Svédországban a történelem- és földrajzoktatás révén a Svédországot Európától mentálisan elválasztó „harmadik utas" identitás az iskolai tananyag, a curriculum részévé vált, ezen keresztül pedig a svéd önazonosság fontos alkotóelemévé vált.211 A Finnországban kibontakozó Európa-diskurzus viszont azt mutatja, hogy a finnekben a tankönyvekben megjelenített Nyugat és Kelet közötti hídszerep, a Szovjetunióval ápolt baráti és jószomszédi viszony szocializációs hatása nem bizonyult olyan mélynek, mint a „téli háború" tapasztalatával és a „Tilsit-szindrómával" összefüggő biztonsági deficit. A Finnország EU-tagságáról szóló 1994-es referendumot megelőző kampány elsősorban a politikai identitással összefüggő érvek mentén kristályosodott ki, a tagságból eredő pozitív gazdasági hatások mellett a fő hangsúly az európai döntéshozatal 74 Külügyi Szemle
