Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - ÉSZAKI RÉGIÓ - Dobos Edgár: Északi változatok integrációs politikára: Svédország és Finnország szocializációja az Európai Unióban
Dobos Edgár Az euró bevezetéséről szóló 2003. szeptember 14-i referendumon a svéd választó- polgárok többsége elutasította az euróövezethez való csatlakozást és ez kétségkívül a svéd-EU kapcsolatok történetének egyik legnagyobb horderejű momentuma. Svédország teljes jogú taggá válása óta a svéd társadalom először nyilváníthatott véleményt az integráció mélyítésének kulcskérdésében. A referendumot a svédországi viszonylatokhoz képest heves kampány előzte meg, a választási hajlandóság 82,6 százalékos volt, ami magas a kontinentális Európában tapasztalt szavazási hajlandósághoz viszonyítva, de elmarad például a Svédország EU-hoz való csatlakozásáról szóló 1994-es referendum részvételi arányától.187 A svéd politikai elemzők szerint az euró elutasítása szakítás volt a korábbi hagyománnyal, miszerint a svédek hajlandóak követni a politikai elit által sugallt álláspontot. A „nem" tábor fölényes, csaknem 14 százalékos győzelme egyértelmű üzenet volt a svéd politikai elit felé. Az eredmény az egybecsengő politikai elemzések szerint annak a jele, hogy a svéd közvélemény egyáltalán nem bízik a fokozatosan mélyülő európai integráció víziójában, azt a nyitott és konszenzuális liberális svéd demokráciára és a jóléti rendszerre nézve fenyegetésként észleli. Az EU-csatlakozás óta ez volt az első eset, amikor a kormány a nemzetközi nyilvánosság előtt volt kénytelen visszavonulót fújni. Nem valószínű, hogy a jelenlegi vagy egy későbbi kormány belátható időn belül napirendre tűzné az euró kérdését.188 Az euró elutasításában két tényezőnek volt fontos szerepe. Az európártiak nem tudták gazdasági érvekkel meggyőzni az ellentábort arról, hogy az EMU harmadik szakaszában való svéd részvétel prioritás kell legyen. A svéd gazdasági elit jelentős része egyáltalán nem lelkesedett az euróért, Leif Pagrotsky kereskedelmi miniszter vagy a Nordea bank és a Svenska Handelsbanken vezető közgazdászai kételyeiket fejezték ki az euró bevezetéséből származó előnyöket illetően. Az euróövezethez tartozó országok tapasztalatai (lassú gazdasági növekedés, viták a stabilitási és növekedési paktum által előírt kötelezettségek kapcsán stb.) és a viszonylag kedvező svéd gazdasági helyzet (1,3 százalékos GDP-növekedés 2003-ban, a cserearány alakulására kedvezően ható politika stb.) sem tették vonzóvá az eurót a svéd állampolgárok előtt. Anna Lindh külügyminiszter tragikus halála 2003. szeptember 10-én idő előtt véget vetett a kampánynak. Négy nappal később kiderült: a svédek többségére a szuverenitás, a gazdasági és társadalmi jólét kérdései köré csoportosítható érvek, a „nem demokratikus és túlságosan föderális" EU-tól való aggodalom nagyobb mértékben hatottak a Svédország befolyásának növelésével kecsegtető érveknél. Ezen kívül a szavazatok egy része a szociáldemokrata kormánnyal szembeni protestszavazat lehetett, a felmérések szerint ugyanis a „nem"-mel szavazók és a kormányzó politikusok iránt bizalmatlan voksolók között nagymértékű korreláció tapasztalható.189 A lehetséges magyarázatokat keresve érdemes felidézni, hogy a svéd Európa-politikát a csatlakozás óta egy nehezen feloldható ellentmondás határozza meg. A svéd kormány szeretné az európai integráció keretein belül kibontakozó szupranacionális együttműködés aktív résztvevőjeként mutatni magát a többi tagállam képviselői előtt. Ezzel szem70 Külügyi Szemle
