Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - ÉSZAKI RÉGIÓ - Dobos Edgár: Északi változatok integrációs politikára: Svédország és Finnország szocializációja az Európai Unióban
Északi változatok integrációs politikára: Svédország és Finnország szocializációja az EU-ban „Amennyiben a politikai demokráciát az »európai kultúra« részének tekinthetjük, jusson eszünkbe annak gyenge mivolta az európai kontinens Skandináviától délre fekvő országaiban, mely alól talán egyedül Hollandia képez kivételt [...] Mindannyian tudjuk, hogy a demokrácia átláthatóbb, erősebb alapokon nyugvó és hatékonyabb az angolszász telepes országokban [...] és Skandináviában."66 Az EK tagállamok gazdasági és társadalmi struktúráiban észlelt relatív elmaradottság arra ösztönzött néhány prominens szociáldemokratát, hogy kritika tárgyává tegye az EK nem túl demokratikus jellegét. Egyikőjük, Enn Kokk így festette le a kortárs Nyugat-Európát: „Nyugtalansággal tölt el De Gaulle tábornok és dr. Adenauer szövetsége, a frankogermán szövetkezés egy katolikus, konzervatív és kapitalista Nyugat-Európa élén. Napjainkban Nyugat-Európa a »dinamikus« EGK helyett inkább egy politikailag halott táj képét mutatja."67 Inga Thorsson, a svéd EK-tagság egyik legmarkánsabb ellenzője pedig a következőképpen foglalt állást a Tiden című folyóiratban 1962-ben megjelent cikkében: „Kifogásoljuk, hogy néhány európai állam képtelen felhagyni a nagyhatalmi álmaival és méltósággal feladni a gyarmati rendszer maradványait. Helytelenítjük a katolikus országoknak a racionális családtervezéshez való [negatív] hozzáállását, mivel hisszük, hogy ez az éhező emberek tömegei számára elfogadható életszínvonal felé vezető egyetlen út. [...] Hiszem, hogy erélyesen állást kell foglalnunk, még ha ez népszerűtlen is."68 Amikor az 1991-es őszi választások után Carl Bildt alakított konzervatív-liberális kormányt, utalt arra, hogy a konzervatívok és a liberálisok már az 1960-as években is összeegyezte thetőnek vélték a svéd és az európai identitást, illetve a semlegességet az EK-tag- sággal.69 Az új miniszterelnök „határozott európai identitással" rendelkező külpolitikát sürgetett és így összegezte Svédország európai integrációtól való hosszú távolmaradásának az okait 1991. november 13-i bonni beszédében: „Az európai integrációval kapcsolatos politikáról szóló svéd vitában egyesek azt állították, hogy Svédország a társadalmaknak egy magasabb rendű formáját képviseli, melyet helytelen lett volna kitenni az állítólag kevésbé fejlett európai nemzetekkel való együttműködés veszélyének. A svéd politikai színteret uraló [szociáldemokrata] erők hosszú időn át olyan országnak látták Svédországot, amely úgynevezett »harmadik utas« politikája révén képes hidat építeni Kelet és Nyugat között, nem csupán biztonsági értelemben, hanem a két rivális társadalmi és gazdasági rendszer közötti egyfajta kompromisszumkeresést tekintve is."70 „Már nem vagyunk svédek, nem akarunk oroszokká válni, legyünk hát finnek!" - az utókor az 1820-as években kezdődő finn „nemzeti ébredés" (kansallinen herääminen) szimbolikus alakjának, A. I. Arwidssonnak tulajdonítja a fenti szavakat.71 Az idézet jól érzékelteti a finnek sajátos helyzetét a XIX. században: Finnország több évszázadon keresztül a svéd királysághoz tartozott, 1809-ben azonban a napóleoni háborúk következményeként autonóm nagyhercegségként az orosz birodalomba tagozódott. A finn hagyományok, szimbólumok és történelem „kitalálásával" - többek között a Kalevala runóinak egységes nemzeti eposzba rendezésével -, vagyis a finn nemzetépítéssel pár2005. ősz-tél 49
