Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - ÉSZAKI RÉGIÓ - Vincze Zsuzsa: Norvégia : Humanitárius nagyhatalom? Stratégiák, képességek és elkötelezettség között
Vincze Zsuzsa 1933-ban alapított Keresztény Néppárt szellemi háttere és egyben a jól szervezett és intenzív norvég misszionárius tevékenység megalapozója.52 Bár a norvégok nagy része ma már nem gyakorolja aktívan vallását, a norvég egyház által támogatott aktív szolidaritás és a „kollektív bűnösség lutheránus felfogása" mély nyomokat hagyott a társadalomban, és hozzájárult a világ szegényeiért érzett felelősségtudat kialakulásához. A norvég nemzeti identitást formáló történelmi tényezők fontos jellemzője, hogy viszonylag kevés dicsőségteljes pillanattal szolgáltak az utókornak, hiszen a norvég történelem évszázadait hosszú ideig a más népeknek való alávetettség és a szegénység jellemezte. Ez előbbi hatása ma is tetten érhető, a minden erős központi hatalommal szembeni ellenérzésben, míg a mára feledésbe merülő szegénység nyomait hűen őrzi a norvég irodalom és képzőművészet. A globális felelősség érzéséhez valószínűleg mindkét elem hozzájárult. Norvégia történelmének ezen jellegzetességei fontos társadalmi-politikai következményekkel jártak, mint például a szociális egyenlőségre való törekvés hagyománya vagy a korai demokratizálódási folyamat. Az ország periferikus elhelyezkedéséből adódóan, a norvég társadalom fejlődése néhány lényeges ponton eltér a kontinens más országaiétól. Ez elsősorban a feudális struktúrák és egy erős nemesi réteg hiányát, valamint a társadalomban nagy arányú, szabad és gazdaságilag önálló parasztság létrejöttét jelentette,53 mely maga irányíthatta sorsát. Erre a fejlődési sémára vezethető vissza, hogy - jelentős városi lakosság híján - mind a norvég nacionalizmus, mind a munkásmozgalmak a paraszti rétegekhez kötődtek, és egy kivételesen alacsony szociális különbségekkel rendelkező társadalom létrejöttéhez vezettek. A jövedelmek viszonylag egyenlő eloszlása és a társadalom önkéntes szerveződése máig jellemző Norvégiában. Az 1814-es - korához mérten igen haladó szellemű - norvég alkotmány a korai demokratizációs folyamat kezdetét jelentette, ami szervesen kapcsolódott a norvég autonómia és végül a függetlenség eléréséhez. A demokratikus intézmények korai kiépülése és stabilitása a norvég nemzeti büszkeség egyik fontos eleme, és az angolszász országokhoz hasonlóan ezen tapasztalatok exportálásának vágyához vezetett. A demokratizációs folyamat, majd pedig a modern norvég politikai élet meghatározó szereplője a szociáldemokrata Norvég Munkáspárt (DNA) lett, mely szociális programjaival lefektette a társadalmi szolidaritás állami intézményi kereteit, és felépítette a norvég jóléti államot. A norvég pártok közti egyértelmű vezető szerep ellenére54 a DNA mérsékelt és konszenzuskereső politikát folytatott, és ez az attitűd nagy hatással volt a formálódó norvég politikai kultúrára. A több évtizedes szociáldemokrata kormányzás emellett továbbvitte és megerősítette a norvég társadalom hagyományos egalitarizmusát és szolidaritását, amelyek intézményesülését a jóléti állam kiépülése jelentette. A jóléti állam igen jelentős hatást gyakorolt a politikai intézmények felett érzett nemzeti büszkeségre és a norvég társadalom globális felelősségérzetére.55 A rendszer különlegessége - és Norvégia esetében stabilitása - nem elsősorban a juttatások mértékében, hanem a szociális politikák következetes megvalósításában és a jóléti állam gerincét jelentő gaz28 Külügyi Szemle
