Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - ÉSZAKI RÉGIÓ - Vincze Zsuzsa: Norvégia : Humanitárius nagyhatalom? Stratégiák, képességek és elkötelezettség között
Vincze Zsuzsa határvonallal rendelkezett. Ez egyfelől folyamatos óvatosságra és önmegtartóztatásra kényszerítette a norvég hadsereget,12 másfelől azonban kiemelkedően fontos partnerré is tette Norvégiát. Tizenöt évvel a hidegháború vége után, Norvégia stratégiai jelentőssége össze sem hasonlítható a fent leírtakkal. Ez azonban nemcsak a blokkok felbomlásából és a Szovjetunió összeomlásából adódik. A NATO „kettős bővítése" (földrajzi és stratégiai értelemben), valamint a sokak által elemzett jelentőségvesztése ugyancsak hozzájárult ehhez a folyamathoz. A szervezet kettős bővítésének stratégiai oldala új, biztonságpolitikailag kiemelkedőbb fontosságú régiók felé fordítja a tagországok figyelmét, és erőforrásait. Földrajzi aspektusa pedig fokozatosan egyre (közép-)európaibbá tette a NATO-t,13 minimálisra csökkentve ezzel a Norvégia számára létfontosságú észak-atlanti dimenziót. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének csökkenő legitimációja és jelentősége mögött olyan fejlemények állnak, mint az EU biztonsági architektúrájának egyre erőteljesebb kiépítése, a tagországok megosztottsága az új évezred fenyegetéseit és kihívásait, valamint az azokra adandó válaszokat illetően, illetve az Egyesült Államok 2001. szeptember 11. után megfigyelhető hajlandósága a nemzetközi szervezetek megkerülésére és ad hoc koalíciók felállítására. Itt kell megemlíteni az Európa és így Norvégia irányába is megváltozott amerikai álláspontot is, mivel ezek a területek nem jelentenek többé elsődleges fontosságú övezetet amerikai biztonságpolitikai szempontból. Ennek vitathatatlan jelei az amerikai csapatok fokozatos kivonása a kontinensről,14 valamint azon beszédek, melyek a védelmi terhek egy részének felvállalására szólítják fel Európát. Norvégia számára igen kedvezőtlenek ezek a változások, hiszen továbbra is ráutalt erősebb partnerei segítségére, valamelyest ki van szolgáltatva azok stratégiai érdekeinek, valamint veszélyekről és fenyegetésekről alkotott véleményének. Az erősödő transzatlanti párbeszéd a NATO keretein belül, de azokon kívül is,15 az Európai Unió és az Észak-atlanti Szerződés Szervezete között,16 további norvég nyugtalanságra ad okot, hiszen gyengíti Norvégia NATO-n belüli pozícióját és általános biztonságpolitikai befolyását. Az Európai Unión kívül álló kis állam csak korlátozott lehetőségekkel rendelkezik e két óriással szemben, és e fejlemények révén pusztán megfigyelői pozícióba csúszhat. Norvégia távol maradása a folyamatosan mélyülő és bővülő európai integrációtól, és a már említett európai biztonsági architektúra kiépülése, lényegesen megváltoztatta az ország nemzetközi helyzetét és csökkentette befolyását az országot érintő folyamatokra. Az a tény, hogy Norvégia nem csatlakozott az Európai Unióhoz, az integráció előre haladtával egyre nagyobb problémát és kiadásokat jelent az uniót két ízben is visszautasító és gyakran „B kategóriás tagállamnak" titulált Norvégia számára. A norvég nép 1972-es nemleges válasza az EK-tagságra még egy elsősorban gazdasági és nem politikai közösség visszautasítása volt, melynek lényegi elemeit magában foglalta az 1994-ben életbe lépett EGK-szer- ződés.17 És bár 1994-ben ismét elutasították az immár európai uniós tagságot, az integráció 16 Külügyi Szemle
