Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 1-2. szám - AFRIKA - Rácz András - Türke András István: Az ENSZ és az Európai Unió válságkezelési műveletei a Kongói Demokratikus Köztársaságban
Rácz András-Tiirke András István tése. Más megfogalmazásban tehát az Artemis - annak ellenére, hogy alapvetően sikeresen zárult - úgy tűnik, a „Framework Nation" utolsó alkalmazása volt.76 A tervezet szerint a harccsoportok szorosan együttműködnének az ENSZ-erőkkel. A korlátozott időszakra szóló mandátum és a konfliktus utáni helyzetre való fokuszálás szintén visszavezethető az Artemisre. A javaslat optimális esetet feltételez, azaz hogy az ENSZ és az EU missziói funkcionálisan kiegészítik egymást. Mégsem kerülhető meg - a szerzők véleménye szerint - a jövőben a konkurencia kérdése a két típusú, párhuzamosan (vagy önállóan) futó missziók között. Tény, hogy a harccsoportok létrehozásával és alkalmazásuk tervezett módjával az EU egyre inkább törekszik arra, hogy az eddig az ENSZ hatáskörébe tartozó feladatokat vállaljon magára. Mindez a jövőben konkurenciát jelenthet például az e célra fordított forrásokért való versengésben. További kérdés, hogy e lépésével az EU valóban - deklarált céljainak megfelelően - erősíteni fogja-e az ENSZ-t vagy inkább további presztízsveszteségéhez járul hozzá.77 A kongói ENSZ-EU együttműködés kilátásai Az Artemis hadművelet befejezésével nem ért véget az Európai Unió részvétele a kongói rendezési folyamatban. Az EU már 2004. január 26-án elfogadott egy, az afrikai válságok kezeléséről szóló, közös állásfoglalást,78 majd 2004. november 22-én az afrikai béke és biztonság támogatásáról szóló ESDP akciótervet is.7Q A Kongói Demokratikus Köztársaság vonatkozásában az unió évente mintegy 400 millió dollárral támogatja a MONUC tevékenységét, illetve 2005. április vége óta ESDP művelet is zajlik a térségben. Az EUPOL Kinshasa művelet Néhány uniós szakértő az Artemis lezárása (2003. szeptember) után is az országban maradt, és tanácsadóként segítette a helyi rendőri erők munkáját. Októberben a kongói kormány hivatalosan is felkérte az EU-t, hogy segédkezzen egy Integrált Rendőri Erő (Integrated Police Unit, a továbbiakban IPU) felállításában. A politikai és biztonsági bizottság - szoros egyetértésben az ENSZ-szel - 2003 decemberében elfogadta az erről szóló tervezetet, 2004 májusában pedig megszületett a részletes döntés is az IPU felállításában nyújtott uniós segítségről.80 Az eredetileg 2005. márciusra tervezett kezdés helyett 2005. április 30-án megindult rendőri művelet az EUPOL Kinshasa nevet kapta. Ez az Európai Unió első polgári válságkezelési művelete Afrikában. Feladata81 az IPU felállításához szükséges kiképző- központ helyreállításának és az alapvető felszerelések biztosításának támogatása, az IPU kiképzésében való részvétel, illetőleg az egység felállítása után a működés figyelemmel kísérése. Az EUPOL Kinshasa mandátuma egy évre szól. Az akcióban megközelítőleg 30 uniós szakértő vesz részt a portugál Adilio Custodio főfelügyelő parancsnoksága alatt.82 A művelet költségvetése 4,3 millió euró.83 28 Külügyi Szemle