Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 1-2. szám - KÖNYVEKRŐL - Vámos Péter: Kay Möller: A Kínai Népköztársaság külpolitikája, 1949-2004
Könyvekről kai kialakított stratégiai partnerség elsősorban egy - a belpolitikában kemény diktatúrát alkalmazó, de nemzetközi tekintetben - gyengeségét (felismerő állam és pártvezetés koalícióépítési kísérleteként fogható fel. A kilencvenes évek multipolaritással kapcsolatos kínai vitáinak hátterében szintén hasonló megfontolások húzódnak. A kínai külpolitikának pragmatizmusa ellenére van néhány változatlan eleme. Ilyen a belpolitika elsődlegessége (ami a külvilág számára többek között az 1979-es vietnami bevonulás, az 1989-es Tienanmen téri események és az 1999-es Falunkung elleni fellépés kapcsán vált újra és újra nyilvánvalóvá), a kelet-ázsiai térség fontossága, valamint a szuverenitás megszerzésére, illetve fenntartására való törekvés. Kínában a külpolitika mindig a belpolitikai változások függvénye. Több Kína-szak- értő, köztük a könyv szerzője is úgy értékeli, hogy - különösen Mao Ce-tung idején - amikor a kommunista vezetés külkapcsolatainak alakítása során az erőszak alkalmazása mellett döntött, a háttérben mindig a belső hatalmi harcokkal egy időben fennálló belső és nemzetközi legitimitásdeficit húzódott meg. A népköztársaság vezetése a politikai fordulópontokon, amikor például a társadalompolitikában a radikalizmust egy kiegyensúlyozottabb, higgadtabb irányzat váltotta fel, vagy amikor a decentralizáció helyébe a központosítás lépett, nem csak érzékenyebbé vált a külső fenyegetéssel szemben, hanem az új hatalmi struktúrák megszilárdításának érdekében arra is kész volt, hogy a vélt vagy valós veszélyre erőszakkal adja meg a választ. A KNK vezetői államuk nemzetközi szerepét az ókorig visszavezethető kínai birodalmi szemléletből vezetik le. Kína nagyhatalmi ambícióinak van valós alapja: az ország területe, népessége és gazdasági ereje mindig meghatározó volt Kelet-Azsiában, gyors fejlődése révén ma már egyik meghatározója a világgazdaságnak, és katonailag globális pozíciót is szerzett. A KNK 1964 óta rendelkezik atomfegyverrel, 1971 óta az ENSZ BT állandó tagja, a világ legnagyobb létszámú és leggyorsabban fejlődő (ha ma még nem is a legkorszerűbb) hadseregét tartja fegyverben. A múlt század utolsó harmadában a kínai külpolitikát jellemző regionális szemlélet, a regionális nagyhatalmi státus megszerzésére irányuló törekvés gazdasági és politikai okokkal egyaránt összefügg. Gazdaságilag nem elhanyagolható tényező, hogy a Teng-érában (1978 és 1994 között) a külföldi tőkebefektetések négyötöde Kelet-Ázsiából, jórészt tengerentúli kínaiaktól származott. A tengerentúli kínaiak bevonása a gazdaság fejlesztésében egyszerre politikai és gazdasági kérdés. A legutóbbi évtized már a globális hatalmi pozicionálás korszakát nyitotta meg. Ezzel is összefügg a külpolitikusoknak a szuverenitásról alkotott koncepciója, amely szorosan összekapcsolódik az országegyesítés igényével, vagyis azzal a folyamattal, amelynek első két állomása Hongkong (1997) és Makao (1999) anyaországhoz való visszakerülése volt, s amelynek betetőzése a kínai politika számára a Tajvan feletti szuverenitás megszerzése lenne. A külpolitikára jelentős befolyást gyakorol a gazdasági szükségletekből adódó új, 270 Külügyi Szemle
