Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 1-2. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Magyarics Tamás: A brit biztonságpolitika ötven éve
Magyarics Tamás alapvető elemei változatlanul a helyükön maradtak. így az Egyesült Királyság katonai biztonságának alapjait továbbra is az atlanti szövetség, valamint az amerikai katonai erők európai jelenléte jelenti; továbbra is szükség van a nukleáris elrettentésre egy jelentősebb méretű háború megelőzésére; ugyanígy a jövőben is szükséges a brit katonai jelenlét Németországban; s végül a brit védelmi erőket olyan rugalmassá és sokoldalúvá kell tenni, amely lehetővé teszi a NATO-n belüli, sőt azon kívüli bevetésüket is.32 Tom King nézetei 1990-bek kerültek nyilvánosságra, a Munkáspárt 1991-ben változtatott kudarcot vallott nukleáriserő-ellenes politikáján és fogadta el annak szükségességét az Egyesült Királyság biztonsági struktúrájában. A magyarázatot az a szemlélet adja, amely szerint a Szovjetunió összeomlott ugyan, de a szovjet/orosz nukleáris fegyverek nem semmisültek meg a kommunista hatalommal együtt. Az 1992-es védelmi jelentés (Defence Estimates) egyértelművé tette, hogy a „bizonytalansági és a kockázati tényezők maradtak. A volt Szovjetunió hatalmas nukleáris arzenálja még mindig létezik. (...) Oroszország maradt a legerősebb katonai hatalom Európában."33 A brit stratégiai tervezés a hagyományoknak megfelelően a legrosszabb esetre készült, s ennek megfelelően továbbra is tartotta magát ahhoz az elképzeléshez, hogy az új veszélyeket is el lehet rettenteni a nukleáris fegyverekkel. A stratégiai tervezés középpontjában még mindig az államok álltak és nem a „nem állami" szereplők. Ennek megfelelően Margaret Thatcher egy 1990. júniusi moszkvai megbeszélésen leszögezte: „Ha nem tudjuk megakadályozni azt, hogy tömegpusztító fegyverekre tegyenek szert ezek az államok, akkor visszafogottságra kell kényszerítenünk őket."34 Sőt egy másik értelemben is hagyományos maradt London biztonságpolitikai felfogása: a ballisztikus rakéták elterjedése nem csupán az Egyesült Királyságra, hanem a brit fennhatóság alatt lévő tengeren túli területekre is veszélyt jelentett, s azok biztonsága ugyanolyan súllyal esett a latba, mint az anyaországé. A brit vezetés az 1990-es évek amerikai külpolitikájában újabb indokot látott a független brit hagyományos és nukleáris erők fejlesztésére. A Clinton-adminisztráció hivatalba lépése (1993. január) bizonyos mértékű befelé fordulást hozott Washington külpolitikájában. A demokrata elnökjelölt belpolitikai téren támadta elsősorban George W. H. Bush-t (leghíresebb kampányjelszava „A gazdaság, te ostoba" volt), s kezdetben a Fehér Házban is a belpolitikai témák domináltak. Az amerikaiak vonakodása attól, hogy aktívabban részt vegyenek a nemzetközi életben, hatással volt a brit védelmi és külpolitikára is. Egyrészt az Egyesült Királyságnak a lehető legnagyobb befolyásra kell szert tennie Amerikában, hogy a „megfelelő" irányba terelje az amerikai stratégiai gondolkodást. Ez a „megfelelő" irány újfent a nemzetközi kapcsolatok realista felfogásából indult ki. A John J. Mearsheimer és Kenneth Waltz nevével fémjelzett strukturalista realisták elemzése szerint Európa a Szovjetunió összeomlásával kevésbé stabil lett. A kontinens a szovjetek jelentette külső fenyegetés hiányában és egy esetleges amerikai kivonulás mellett ismét a relatív előnyök politikájához tér majd vissza. Az európai integráció mindössze a nemzeti érdekérvényesítés egyik, talán legfontosabb színtere az európai hatalmaknak. A dön214 Külügyi Szemle
