Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 1-2. szám - AFRIKA - Rácz András - Türke András István: Az ENSZ és az Európai Unió válságkezelési műveletei a Kongói Demokratikus Köztársaságban
Az ENSZ és az EU válságkezelési műveletei a Kongói Demokratikus Köztársaságban konfliktus során a lakóhelyükről elűzött menekültekről, harmadrészt pedig meg kellett kezdenie a konfliktus következményeinek felszámolását (aknamentesítés stb.)27 Ki nem mondott célként pedig meg kellett akadályoznia, hogy megismétlődjön az 1994- es, csaknem egymillió (!) áldozatot követelő hutu-tuszi népirtás. A MONUC-ot azonban mandátuma nem hatalmazta fel arra, hogy katonai eszközöket is alkalmazhasson a fegyverszünet fenntartásának érdekében.28 Az egyre növekvő ENSZ-jelenlét így nem volt elegendő a konfliktus megoldásához. A 2000-es esztendőben számos helyen ismét kiújultak a harcok, a mélypontot Laurent Kabila elnök 2001 januárjában történt meggyilkolása jelentette.29 A várakozásokkal ellentétben azonban fia, Joseph Kabila viszonylag problémamentesen vette át a hatalmat. Az ENSZ BT 1376-os határozata ezért elindította a MONUC 3. fázisát, amelynek feladata az idegen fegyveres erők tekintetében az úgynevezett DDRRR (lefegyverzés, demobilizáció, hazatelepítés, reszocializáció és visszahelyezés) feladatok ellátása.30 Joseph Kabila a 2001. februári washingtoni tárgyalásain megegyezett Paul Kagame ruandai elnökkel a ruandai csapatok kivonulásáról, sőt Ugandával is sikerült hasonló megállapodást kötnie. A washingtoni tárgyalásokat követte a 2002. július 30-án Pretoriában megkötött Kongó-Ruanda békeszerződés, melynek értelmében Ruandának ki kellett vonulnia Kongóból, a kongói kormány pedig megkezdte az 1994-es népirtásokkal vádolt - és eddig főképp Ruanda által támogatott - tuszi lázadók lefegyverzését. Nem sokkal később, szeptember 6-án Luandában aláírták a Kongó-Uganda békeszerződést is, melyben Uganda ugyancsak a kivonulás mellett kötelezte el magát.31 December 30-án pedig a MONUC közvetítésével sikerült aláírni a gbadolite-i fegyverszüneti megállapodást, amely hosszú idő óta az első olyan egyezmény volt, amelyet az MLC, az RCD-N és az RCD-K/ML, azaz a kongói „honi" harcoló erők minden főbb csoportjának képviselői elláttak kézjegyükkel. A kivonulás ellenőrzése a MONUC feladata lett, a felek által benyújtandó kivonulási ütemtervek alapján. Azonban mind az ugandai, mind a ruandai fegyveres erők vonakodtak betartani a kivonulásra szabott határidőket. Erre ugyanis - hivatalos béke- szerződés hiányában - egyrészt semmi sem kényszerítette őket, másrészt minél tovább maradtak Kongóban, annál több aranyat, gyémántot és más ásványi anyagokat tudtak kitermelni az általuk megszállt területekről. Ebből adódóan a 2002. nyári-őszi békeszerződések aláírása után még csaknem hat hónapot kellett várni, amíg 2003 áprilisában valóban megkezdődött a ruandai és az ugandai fegyveres erők visszavonása. A kinshasai központi hatalom azonban túlságosan gyenge volt ahhoz, hogy az ily módon „felszabadult" területeket ténylegesen ellenőrzése alá tudja vonni. így amint a kivonuló ruandai, illetve ugandai csapatok elhagytak egy-egy területet, ott szinte azonnal kisebb-nagyobb hadurak, illetve helyi, törzsi alapon szerveződött milíciák vették át a hatalmat. 2005. tavasz-nyár 19
