Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KITEKINTÉS - Győri Enikő: Tizenöt kísérlet a szuverenitásvesztés ellensúlyozására. Nemzeti parlamentek az Európai Unióban
Nemzeti parlamentek az Európai Unióban tűm, azon az állásponton csak nehezen lehet változtatni. így előfordulhat, hogy más megoldást keresnek, minthogy az illető országot megpróbálják rávenni véleményének feladására. Összességében tehát az ex-ante ellenőrzés nem feltétlenül előnytelen a kormányok számára. Szólni kell ugyanakkor az erős modellek gyenge pontjáról is. Ez pedig nem más, mint hogy a túlzott parlamenti szerepvállalás akár hátrányos helyzetbe is hozhat egy országot. El kell ugyanis azon gondolkodni, mi történik, ha a tanácsban hirtelen megváltozik a helyzet, például új kompromisszumos megoldási lehetőségek merülnek fel egy ügyben. A mandátumjóváhagyó Dániában a kormány köteles az álláspont bárminemű módosítását is elfogadtatni a törvényhozással, ez pedig nehézkessé teszi a brüsszeli alku- folyamatot. A gyors reagálás néha a megoldás kulcsa, s erre a dán miniszter a túl szigorú hazai kötöttségek miatt képtelen. A túlzott törvényhozási befolyás tehát lelassíthatja a döntéshozatalt, s ez káros lehet az országnak. Erre a problémára a dánok még nem találtak megoldást, bár azt már felismerték. Ez inkább a modellkereső országok számára fontos tanulság. A gyenge ellenőrzést meghonosító parlamentek modelljei hasonló szempontok szerint értékelhetőek. Hátrányuk, hogy ilyen esetekben a parlamentek az unió hatáskörébe eső kérdésekben egyre kevésbé tudják megőrizni eredeti jogalkotó szerepüket, s így befolyásuk minimális lesz. A kormányok számára kényelmesnek tűnhet, ha nincs sok kötelezettségük integrációs kérdésekben a törvényhozások felé, de az előbb láttuk, hogy a folyamatos beszámoltatási kényszer járhat előnyökkel. A kormányt váratlanul érheti a parlament értetlenkedése egy ügy kapcsán, s annak lehetnek nemzetközi kihatásai (például a törvényhozás nem járul hozzá egy irányelv átültetéséhez, mert arról nem kapott időben tájékoztatást; ezáltal romlik az ország uniós megítélése, s akár az Európai Bíróság elé is idézhetik a mulasztás miatt). Az összes modellnek, még a leghatékonyabban működő dánnak is, vannak ugyanakkor hiányosságai. Első helyen azt szokták említeni, hogy a folyamatba túl későn kapcsolódnak be a parlamentek integrációs bizottságai, amikor már nincs is igazán lehetőség a közösségi jogszabálytervezetek és uniós álláspontok érdemi befolyásolására. A képviselőknek gyakran nem áll rendelkezésükre elegendő idő arra, hogy valamely uniós dokumentumról véleményt mondjanak és lefolytassák a szükséges parlamenti eljárást. Gyakran egy hónap is eltelik addig, míg a jogszabálytervezet egyáltalán eljut a parlamentig. Ennek is köszönhető, hogy a gyengébb kontrollú országokban általában jóval több határozati javaslatot terjesztenek elő az integrációs bizottságok, mint ahányból végül is határozat születik. A problémát felismerő országokban (például Dánia 1994) úgy igyekeztek ezt orvosolni, hogy kötelezték kormányukat, mihelyst elkészült az Európai Bizottság javaslatának az illető ország nyelvére történő fordítása, azaz mikor a dokumentum a tanácshoz megérkezik, de még mielőtt az Európai Parlament elkezdene vele foglalkozni, azt azonnal juttassák el hozzájuk. Szintén segít, ha a végrehajtó hatalmat rá2004. tavasz-nyár 89
