Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KITEKINTÉS - Győri Enikő: Tizenöt kísérlet a szuverenitásvesztés ellensúlyozására. Nemzeti parlamentek az Európai Unióban
Győri Enikő se előtt. Az ülésen megjelenik az illetékes miniszter (vagy politikai helyettese, de semmiképp nem köztisztviselő), s szóban ismerteti az adott uniós dokumentummal kapcsolatos kormányálláspontot. Ezt a bizottság vagy tudomásul veszi, vagy módosítja. Amennyiben módosítja, a kormány tagja köteles a parlament által javasoltakat képviselni Brüsszelben. Attól csak rendkívüli esetben térhet el, tehát ha a tárgyalások során olyan helyzet áll elő, hogy az ország szempontjából előnyösebb a pozíció felülvizsgálata. Eltérés esetén a miniszter a tanácsülés után azonnal tájékoztatja az EU-bizottságot az eltérés okáról, a testület pedig megvitathatja, hogy elfogadja-e a miniszter magyarázatát. Amennyiben a három elem közül bármelyik is hiányzik, akkor nem teljes körű a parlamenti ellenőrzés, mindenképp hatáskör-vesztés történik. A jelenlegi tagállamok gyakorlatában mindhárom elem maradéktalanul csak a finn törvényhozás által foganatosított eljárásban van meg. A törvényhozási tárgykört nem érintő uniós dokumentumok közül az adott ország szempontjából fontosakat a kormány szintén eljuttatja törvényhozásnak, de ezzel kapcsolatosan már korlátozottabbak a parlament lehetőségei. Ugyanúgy köteles a kormány e dokumentumok mellé is magyarázatot csatolni, a parlamentnek jogában áll a kormány illetékeseit és szakértőket ezekkel kapcsolatban meghallgatni, a szakbizottságok véleményét kikérni, s végül saját álláspontját megfogalmazni. E területeken azonban a kormány csak tudomásul veszi a törvényhozás álláspontját, nem köteles azt követni. A Tanács-ülésekről való visszajelzés azonban ekkor is szükséges. A nem törvényhozási tárgykört érintő uniós dokumentumok esetében tehát a scrutiny és a meghallgatás ugyanúgy megtörténik, de parlamenti fenntartással nem lehet élni. A hatékony parlamenti kontroll három alapelemén túl fontos még, hogy az Európai Tanács ülései előtt, évente két alkalommal az EU-bizottság meghallgathassa (a kormány igénye esetén zárt ajtók mögött) a külügyminisztert az ülésen képviselendő kormányálláspontról, a tanácskozás után pedig a miniszterelnök a plénum előtt adjon számot a történtekről. Ezáltal az integrációs testületben nem tag képviselők is információhoz jutnának, s meg is fogalmazhatnák nézeteiket uniós ügyekben. Ezen túl évente egyszer tarthat a parlament Európa-vitát, melynek keretében a kormány először jelentés formájában, majd szóban számot ad az adott ország unióbeli szerepléséről, a tagság által az államra gyakorolt hatásokról, a kormánynak a jövőre vonatkozó terveiről. A jelentés beszámolhatna az uniós jog adott országbeli alkalmazásáról (különös tekintettel a rendeleti úton átvett irányelvekről). A vita időpontját lehetne az Európai Bizottság jogalkotási programja megjelenéséhez igazítani, hisz akkor a képviselők az unió előzetes elképzeléseiről is képet kapnának. Mindez, illetve a szak- bizottságoknak a kontrollba a fentiek szerinti bevonása lehetővé tenné, hogy az uniós ügyek ne csak egy bizottság tagjaihoz jussanak el, hanem a parlament egésze találkozhasson velük. 84 Külügyi Szemle
