Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KITEKINTÉS - Győri Enikő: Tizenöt kísérlet a szuverenitásvesztés ellensúlyozására. Nemzeti parlamentek az Európai Unióban
Győri Enikő vállalt törvényi kötelezettség ellenére - nem automatikus. A dokumentumok legteljesebb köréhez a dán, a finn és az osztrák parlament jut hozzá. Szinte teljes körűen informálódhat a német, a brit és a francia törvényhozás, de nekik az Európai Bizottság saját hatáskörben meghozott döntéseit már nem juttatják el. A svéd és a holland parlament az első, második és harmadik pilléres anyagokat megkapja rendszeresen, de nem jut hozzá minden munkadokumentumhoz. Mindebből egyértelműen kiderül, hogy az erős ellenőrzést meghonosító törvényhozások mind megkapták az uniós dokumentumok legszélesebb köréhez való hozzáférés jogát; ezután már csak rajtuk múlik, hogy mennyi anyagot vizsgálnak meg tételesen is. A tájékozódás köre után a második szempont a modellek egybevetésére, hogy a kormány mennyire segíti a parlamenteket abban, hogy azok meg is tudjanak birkózni a beáramló dokumentum-tengerrel. Az erősen ellenőrző parlamentek mindegyikének, Ausztria kivételével, joga van ahhoz, hogy a kormánytól magyarázó szöveget kapjon az egyes anyagok mellé. Ezek részletessége és használhatósága természetesen különböző. A dán, a brit, a német és a finn törvényhozás a kormánnyal egyeztetett, akár jogszabályban is rögzített séma szerint jut hozzá a kiegészítő információhoz minden dokumentummal kapcsolatban. A közepesen erős svéd és holland, de még a gyenge luxemburgi és spanyol parlament is megkapja ezt a segítséget (ha nem is az előzőekhez mért részletességgel) a munkájához. A kivételként említett Ausztriában a papíron rendkívül erős modellt ez a gyakorlati hiányosság teljességgel lerontja; a kis stábbal dolgozó Nemzeti Tanácsot a kormány szinte belefojtja a dokumentum-áradatba. A mára sokat erősödött francia modellen is gyengít, hogy a kormány nem köteles magyarázatot fűzni a dokumentumokhoz.11 így a nemzetgyűlésnek és a szenátusnak nagyobb stábbal kell működnie és több időre is van szükségük vizsgálódásaikhoz, mint a többi, érdemi ellenőrzést végző törvényhozásnak. Emiatt előfordulhat, hogy a francia parlamenti vélemény akkorra készül el, amikor a döntés már megszületett a tanácsban. A harmadik szempont az elemzéshez, hogy a kormánynak vajon megszabnak-e egy határidőt, ameddig el kell juttatnia a dokumentumokat a törvényhozásnak. Ausztriában, Németországban és Finnországban a „haladéktalanul" megfogalmazás a kötelezettség alapja, Dániában és az Egyesült Királyságban azonban konkrét határidőre kell teljesítenie a végrehajtó hatalomnak e feladatot. A többi országban nincs erre vonatkozó kitétel. Ez azt jelenti, hogy ezen államokban a kormány együttműködési hajlandóságától függ, hogy a parlament még időben, tehát még az EU-beli döntés meghozatala előtt hozzájut-e a kérdéses dokumentumokhoz. Szintén Franciaország hozható fel példaként, hogy amennyiben késedelmes az anyagok továbbítása, akkor értelmetlenné válhat a parlamenti állásfoglalás, s ez ront az egyébként jól kidolgozott modell hatékonyságán. Az amszterdami szerződés jegyzőkönyvében a parlamenti vizsgálódásra megszabott hathetes határidő elvileg minden parlament számára garancia; ennek ellenére a gyakorlatban Amszterdam kevés újdonságot hozott. Ahol korábban is erős kontroll 72 Külügyi Szemle
