Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - MAGYARORSZÁG ÉS A SZOMSZÉDOS ÁLLAMOK - Szilágyi Imre: Magyarország és a délszláv térség 1990 után
Szilágyi Imre szített és a televízióban levetített filmből kiderült, hogy Magyarország fegyvereket szállított Horvátországnak. A magyar diplomáciában ekkor komoly zavar keletkezett. A Külügyminisztérium eló'ször megalapozatlan vádaskodásnak minősítette a belgrádi televízió erről szóló összeállítását. Néhány nap múlva a kormányzat némi magyarázkodásra kényszerült. E szerint Magyarország és Jugoszlávia között 1990-ben, akárcsak a korábbi években „rendszeresen folytak fegyverszállítások, részben a szövetségi kormány megrendelésére, részben tranzit jelleggel harmadik országba." Egy 1990. októberi tétel is ilyen harmadik országba történő nem jelentős szállítmányról szólt. A kormány leszögezte, hogy „a magyar kormány politikája Jugoszlávia, illetve a tagköztársaságok irányában nem változott." A Külügyminisztérium is állást foglalt. Ebben baráti országnak nevezte Jugoszláviát, és azt hangsúlyozta, hogy az több nemzetnek a föderatív uniója, amelynek integritását Magyarország tiszteletben tartja, annak belügyei- be nem kíván beleavatkozni.8 Ez az ügy azonban komoly parlamenti vitát váltott ki. A magyar kormány külügyi államtitkára Belgrádba utazott, ahol sajnálatát fejezte ki, amiért „az ügy kapcsán feszültség keletkezett az eredményesen fejlődő magyar-jugoszláv kapcsolatokban", s reményét fejezte ki, hogy a kérdést sikerül megnyugtatóan rendezni. Elmondta, hogy a fegyverügyletnek nem volt semmiféle politikai háttere, annak lebonyolításában kizárólag üzleti megfontolások játszottak szerepet. A magyar fél elismerte, hogy az engedély kiadásakor eljárási mulasztás történt, illetve, hogy az ügyet nem kezelték megfelelően. A magyar kormány kifejtette, hogy kész garanciákat adni arra nézve, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő, s azt remélte, hogy a kapcsolatokat ismét a helyreállított bizalom jellemzi majd. A kormány végül leszögezte: „A Magyar Köztársaság Jugoszláviához fűződő viszonyában abból indul ki, hogy a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság több nemzet föderatív uniója. Jugoszlávia határait érvényes nemzetközi dokumentumok garantálják, államisága része az európai status quónak, amelyen a kontinens békéje, biztonsága és együttműködése nyugszik, Magyarország nem érdekelt Jugoszlávia destabilizálásában."9 Az ügy azonban ezzel nem zárult le teljesen, mert Raffay Ernő a magyar honvédelmi minisztérium államtitkára az említett fegyverszállításról nem sokkal később úgy vélekedett, hogy az akadályozta meg a Jugoszláv Néphadsereg horvátországi beavatkozását.10 A jugoszláv külügyminiszter-helyettes szerint ez az állítás a belügyekbe való beavatkozás klasszikus példája, feltette a kérdést, hogy valójában mi is a magyar kormány álláspontja, s végül azt állította, hogy ez az ügy nem tekinthető lezártnak.11 Azt, hogy a magyar politikusok milyen (bizonyos mértékig egymással ellentétes) megfontolásokat tartottak szem előtt, érzékletesen írta le Dimitrij Rupel szlovén külügyminiszter. O 1991. január 22-én érkezett Magyarországra, ahol találkozott Antall József miniszterelnökkel és Jeszenszky Gézával. Antall úgy vélte, hogy az úgynevezett közép- és kelet-európai régióban egyfajta választóvonal húzódik a nyugati keresztény6 Külügyi Szemle
