Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 3-4. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Drexler András: Latin-Amerika szerepe a spanyol külpolitikában és Spanyolország EK-csatlakozásának hatása a latin-amerikai kapcsolatokra
Latin-Amerika szerepe a spanyol külpolitikában esély és lehetőség a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok erősítésére. A valóságban csak általános elvek megfogalmazásáról volt szó, amelyekből nem lehet egyértelműen levezetni a latin-amerikai kapcsolatok javulásának valós eredményeit. Ennek azonban politikai szinten volt jelentősége, amennyiben ez a Latin-Amerika- politika irányváltásának közösségi akaratát tükrözte. A korábbi időszakhoz képest, amikor a közösség lényegében hátat fordított Latin-Amerikának, áttörés következett be azáltal, hogy a változás vágyát és akaratát megerősítették. Spanyolország a közös szándéknyilatkozatban elérte, hogy a hágai Európai Tanács (ET) foglalkozott a latin-amerikai kapcsolatok helyzetével (1986. 06. 26-27.), s megerősítette a kapcsolatok fejlesztésére vonatkozó szándékát, valamint megbízta a külügyminiszterek tanácsát és a bizottságot, hogy tanulmányozzák területükön a latin-amerikai gazdasági, politikai és együttműködési kapcsolatok növelésének formáját (Graben- dorff [1988] 117-118. o.). A bizottság, e felkérésre válaszolva, a Cheysson-memorandnmban25 megpróbált választ adni a csatlakozási szerződés mellékletében szereplő nyilatkozat céljaira és javaslataira. Ez a memorandum alapul szolgált a külügyminiszterek tanácsa által 1987. június 22-én elfogadott Az EK új irányelvei a latin-amerikai kapcsolatokhoz című dokumentumhoz (CE 6-1987). Ez a Latin-Amerikával kapcsolatos első EK-tanácsi dokumentum olyan koherens stratégia kialakításával foglalkozik, amely a közösség és a tagállamok közötti nagyobb koordináción alapul, s figyelembe veszi a latin-amerikai országok fejlettségi különbségeit és eltérő helyzetüket.26 Az „új irányelvek" az Európai Közösség és a Latin-Amerika közötti kapcsolatokban új korszakot nyitottak meg. Új gondolati keretet hoztak létre a két régió között, és meghatározták a kapcsolatok erősítését szolgáló mechanizmusokat. Ugyanakkor a dokumentum nem kezelte egyformán a politikai és a gazdasági kapcsolatokat. Miközben a politikai kapcsolatok egyenlőségéről, természetes társakról, azonos értékekről és érdekekről volt szó a közösség részéről, addig az aláírók megfeledkeztek Latin-Amerika valós szükségleteiről, s csak fukar módon juttattak az európai eszközökből (Fazio [2001]). Ez a tény logikus következménye volt a közösség saját dinamikájának, mivel a politikai és gazdasági folyamatok különböző hangsúlyt kaptak, ami megakadályozta a hatékony fokuszálást Latin-Amerikára. Spanyol részről úgy értékelték, hogy érdemesebb a politikai akaratot konszolidálni, anélkül hogy a gazdasági korrelációra törekedjenek, s veszélybe kerüljenek az addigi eredmények (De la Iglesia [1988] 143-145. o.). Bár az „új irányelvek" gazdasági része új együttműködést jelzett, kizárták belőle - legalábbis rövid távon - a preferenciális kapcsolatot Latin-Amerikával. Nem úgy tekintettek Latin-Amerikára, mint az ACP-országokra, s ez megnehezítette Latin-Amerika felvételét a loméi konvencióba. A gazdasági, pénzügyi és kereskedelmi kapcsolatok irányelvei az együttműködés hagyományos, már meglévő területeire korlátozódtak, valamint a nagyvonalú eszközbiztosítás ígéretére. (De la Iglesia [1988] 145. o.). 2004. ősz-tél 243
