Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - MAGYARORSZÁG ÉS A SZOMSZÉDOS ÁLLAMOK - Éger György: A kisebbségi kérdés Közép-Európában 1990 után
A kisebbségi kérdés Közép-Európában 1990 után a Uj konfliktusok Az események ismeretében nem túlzás azt állítani, hogy a status quo megváltoztatásához - a kedvező világpolitikai, nagyhatalmi konstelláció mellett - döntő mértékben járult hozzá a kisebbségi kérdés, illetve általánosabban fogalmazva az évtizedekig a szőnyeg alá söpört etnikai probléma felszínre kerülése. Mindhárom említett ország felbomlásában ez játszotta a döntő szerepet. „ A jelenleg létező konfliktusok nagyobb részben nem államok között, hanem sokkal inkább egy államon belül keletkeznek, amelyek az adott államot az identitásuk megőrzését követelő kisebbségi csoportokkal állítják szembe" - szögezi le az Európa Tanács számára készült Gross-jelentés összefoglalója. A következőkben három példán mutatom be az etnikai konfliktusok szerepét, illetve következményeit az egyes országok felbomlásában és a térség átrendeződésében. 1. A délszláv háború - Jugoszlávia felbomlása A délszláv háború voltaképpen három szakaszra osztható: az első 1991 nyarától 1992. január 15-ig tart, amikor is az Európai Közösség elismeri a független Horvátországot és Szlovéniát. Ezután a harcok súlypontja az etnikailag leginkább kevert Bosznia-Hercegovinába tevődik át. Megkezdődik Szarajevó számtalan civil áldozatot követelő ezernapos ostroma (emlékezetes, hogy a Markala piacra becsapódó aknavetőgránát 1994. február 5-én 68,1995. augusztus 28-án pedig 41 ember életét oltja ki), jóllehet az Európai Közösség és az USA már 1992. április 6-án illetve 7-én elismerte Bosznia-Hercegovina függetlenségét. A második periódus 1995. decemberi4-ig, a boszniai háborút formálisan lezáró dayto- ni békemegállapodás ünnepélyes párizsi aláírásáig tart. Ezt követően a nemzetközi békefenntartó erők (IFOR, majd SFOR) jelenlétében megindul a boszniai konszolidáció lassú, visszaesésektől sem mentes folyamata. A háború azonban nem ér véget, csak a színtér változik ismét. A harmadik szakaszban a harcok súlypontja áttevődik a Szerbia részét képező Koszovóra. A Koszovón belül többséget képező albánok elleni népirtás, etnikai tisztogatás az 1999. március 24- tól június 9-ig tartó NATO-bombázásokig vezetett. A bombázások két és fél hónapjának idején éjszakánként Szegedről látni lehetett a légvédelmi ágyúk torkolattüzeit, a bombák robbanását, a nyomjelző rakéták fényét, az olaszországi Aviano légitámaszpont környékét pedig - ahonnan a NATO-gépek felszálltak a jugoszláviai célpontok bombázására - katasztrófaturisták ezrei lepték el - az európai szolidaritás nagyobb dicsőségére. Hogy a délszláv válság a háború formális lezárásával korántsem ért véget, és hogy a hamu alatt tovább izzik a parázs, azt bizonyítják a két albán kisfiú halálát követően 2004. március 17-18-án kirobbant, 28 halálos áldozatot és mintegy hatszáz sebesültet 2004. tavasz-nyár 49
