Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 3-4. szám - EURÓPAI UNIÓ - Tóth Kristóf: Az Európai Unió helye az új világrendben
Az Európai Unió helye az új világrendben a „pioneer group" tagjainak pozícióival. A tényleges jogi alapot pedig nem a központot alkotó államok közötti alapszerzó'dés adná, hanem egy „európai alkotmány" az egész unió számára. Összegezve a francia elnök jövőképét Európáról, azt mondhatjuk, hogy a Fischer- féle nagypolitikai koncepciótól eltérő, az integráció úgynevezett alkotmányos- institucionalista megközelítését vallja, s szeme előtt nem a végcél, hanem egy rövidebb távon bejárhatónak vélt út lebeg. Chirac egy olyan Európát akar, mely a nemzetközi színtéren erős szereplőként van jelen, erős, biztos intézményekkel büszkélkedhet, valamint egy hatékony, legitim és a többségi döntéshozatali mechanizmus alapjain áll. Nem megfeledkezve ugyanakkor a nemzetállami struktúra és a tagállamok relatív súlyának jelentőségéről s azok érvényesüléséről az európai intézményrendszeren belül. Mindez pedig alkotmányos keretek közé ágyazva, egy írott európai alkotmányba rögzítetten jelenik meg Chirac koncepciójában. A francia után - némi idő elteltével - Tony Blair interpretálásában az angol reflexió is megérkezett Fischer elképzeléseire. A brit miniszterelnök 2000. október 6-án mondott beszédet Lengyelországban a varsói értéktőzsdén, melyben a keleti bővítés kiemelkedő jelentőségének hangsúlyozásán, valamint - Blair szerint - Anglia megváltozott európai szerepvállalásán és ezzel a múlt lezárásán túlmenően fontos, Európa jövőjével kapcsolatos megállapításokat tesz - képet adva ezáltal a szigetország hivatalos „Európa-víziójáról".20 Ahhoz azonban, hogy megértsük az angolok, pontosabban Blair elképzeléseit Európa politikai jövőjével kapcsolatosan, szükségesnek látom röviden kitérni Anglia vélt vagy valós európai szerepvállalásának megváltozására. Aki valaha foglalkozott már az Európai Unió politikatörténetével, annak szinte törvényszerűen találkoznia kellett Nagy-Britannia ambivalens európai kötődéseivel is. Ez egészen - most eltekintek a második világháború előtti gyökerektől - a brit birodalmi illúziók végérvényes elvesztéséig, az 1956-os szuezi válságig, valamint az alig egy évre rá aláírt romai szerződésekig nyúlik vissza. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a birodalmi illúziók elvesztése maradéktalanul egybeesett az európai integrációs vállalkozás elindulásával. Az ezt követő négy évtizedben Nagy-Britannia bizonytalanul és következetlenül viselkedett Európával kapcsolatban. Álláspontom szerint Tony Blair ezt a már angol történeti hagyományként tekinthető ambivalens európai kötődést, elődeinek ugyan változó formájú, de mégis „kettős identitású" politikáját folytatja: ott vagyunk „Európa szívében", de ugyanakkor az Egyesült Államok mellett állunk - mint leghűségesebb és legfontosabb szövetséges, mindezt ráadásul úgy tesszük, hogy a (Brit) Nemzetközösség vezetői is vagyunk. Európa irányába történő valódi lépésnek tűnhet, hogy az 1997-es brit kormányváltás után London aláírta a szociális chartát, majd ezután Nagy-Britannia a többi tagállamhoz hasonlóan részt vett az uniós szociálpolitikai együttműködésben. Szintén Blair Európa iránti elkötelezettsége bizonyító erejű jelének tűnhet a Saint Malóban megrendezett angol-francia csúcstalálkozón kötött megállapo2004. ősz-tél 91
