Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 3-4. szám - EURÓPAI UNIÓ - Győri Enikő: A megosztottság nem akadálya a sikerességnek - Málta EU-csatlakozása
A megosztottság nem akadálya a sikerességnek - Málta EU-csatlakozása Három Labour-párti kormányzati ciklus, tehát tizenöt év után, az üzleti körök nem kis megkönnyebbülésére, 1987-ben Edward Fenech Adami vezetésével a Nemzeti Párt nyerte meg a választásokat. Az új kormány gyökeres fordulatot hajtott végre: az 1987- es alkotmánymódosítással - hosszú vita lezárásaként - kinyilvánította a semlegességet, majd igyekezett visszaterelni az országot az Európa-párti irányvonalra: 1990-ben kérte Málta felvételét az Európai Közösségbe, s meg is kezdte a majdani csatlakozásra való felkészülést. Málta ekkor a NATO Partnerség a Békéért (PfP) együttműködési formájának is részévé vált. 1989-90-ben, a berlini fal leomlása következtében (az akkor még leginkább ön-) jelölt, tehát az Európai Közösségbe igyekvő' országok száma hirtelen megszaporodott. A közösség azonban ekkor a saját reformjával volt leginkább elfoglalva (Maastricht előkészületeivel). Az integrációs formáknak pedig minden bővítés egy megrázkódtatással ér fel, így a két kis szigetország (Málta mellett Ciprus) kedvéért az unió nem is igyekezett azonnal szélesre tárni a kapuit (a kelet-közép-európaiakat egy időre „kifizették" az európai megállapodásokkal18). 1995 júniusában, Cannes-ban ugyanakkor már muszáj volt valamit mondani: az Európai Tanács tehát kinyilvánította, hogy az intézményi reformokról - a bővítés feltételeinek megteremtéséről - dönteni hivatott kormányközi konferencia vége után hat hónappal megkezdik a csatlakozási tárgyalásokat a két felvételre pályázó szigettel, Máltával és Ciprussal. Ezek a kelet-közép-európai országokhoz képest megnyugtató gazdasági fejlettséggel rendelkeztek, ráadásul addigra már elkészült róluk az Európai Bizottság pozitív - tehát a tárgyalások megkezdését javasoló - országvéleménye.19 Fél évvel később Madridban e menetrendet az EU állam- és kormányfői megerősítették, azzal a kiegészítéssel, hogy felkérik a bizottságot, a kelet-közép-európai jelentkezőkről is készítsen országvéleményt. Az unió vezetői - pontosan a megrázkódtatástól való félelemtől vezéreltetve - már akkor hangot adtak reményüknek, hogy az összes jelölttel egyszerre kezdhetik meg a felvételi tárgyalásokat (Horváth 2002, 410. o.). 1997 júniusában aláírták a fő célkitűzésektől ugyan messze elmaradó, de a kormányközi konferenciát lezáró amszterdami szerződést, tehát - a korábbi ígéretek miatt - már nem lehetett tovább húzni a csatlakozási folyamat elindítását (Győri 2004,336-3. o.). Időközben ugyanakkor Máltán változás történt: 1996-ban a politikai váltógazdaság logikája szerint a Munkáspárt következett a hatalomban. 1994-ben a fiatal, dinamikus, Harvardon végzett Alfred Sant lett a Munkáspárt vezére, aki jól használta ki, hogy a konzervatív kormány a majdani EU-csatlakozásra való felkészülés jegyében bevezette az áfát. Az egyből 16 százalékosra tett kulcs valóban magas volt, s a felzúdulás mértékét - hiszen a szigetországban pár tízezer szavazat is döntő jelentőségű - lemérhette a választási eredményen a hivatalban levő kormány. A Sant-kormány fennállásának két éve alatt igyekezett visszacsinálni mindent, amit csak lehetett. Eltörölte az EK által megkövetelt áfát (és azt egy másik adónem bevezetésével helyettesítette), azon az alapon, hogy a kis szigetország teljesen nyitott gazdaság: minden áru és szolgáltatás egy2004. ősz-tél 47
