Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KITEKINTÉS - Pintér Attila: Mecsetek és katonai barakkok között. A politikai pártok evolúciója a török politikai rendszerben
Mecsetek és katonai barakkok között hangba az EU normáival, nem hajlandó megnevezni a csatlakozási tárgyalások kezdődá- tumát. Ankara augusztus után azt remélte, hogy lépésével nyomást gyakorolhat az unióra, amely Koppenhágában megnevezi az óhajtott dátumot. Az unió döntése értelmében 2004 végén megvizsgálják Törökország felkészültségét, és ennek fényében döntenek a tárgyalások megkezdéséről, amelyek így 2005 elejénél hamarabb nem indulhatnak meg. A török politikai pártok célja az elmúlt években egyértelműen az volt, hogy megszabaduljanak a róluk esetlegesen kialakult negatív képtől, a szélsőségektől, és pozitív imázst alakítsanak ki magukról. Ennek megfelelően napjainkban csaknem valamennyi tömörülés a politikai centrum felé tartott: A DSP feladta korábbi baloldali ideológiáját, éppoly nacionalista, mint az MHP, éppoly muszlim, mint az AKP és éppoly elkötelezett a szabadversenyes piacgazdaság mellett, mint az ANAP. Az MHP 1997-et, Alpas- lan Türkes halálát követően fokozatosan a centrum felé mozdult, Bahqeli középre kormányozta a pártot, amely szinte zökkenőmentesen képes volt együttműködni koalíciós partnereivel. Az ANAP, amely korábban a liberalizmus bajnokaként határozta meg magát, csak azzal tudott kitűnni a többi párt közül, hogy kihasználva, hogy elnöke, Mesut Yilmaz volt az EU-íigyekért is felelős miniszterelnök-helyettes, hangsúlyozza, támogatja Törökország EU-csatlakozását. A DYP, amely makacsul továbbra is egyedüli jobbközép pártként definiálta magát, nem tudott ilyen különbséget megfogalmazni. Az egykori iszlámista párt(ok), a Refah és a Fazilet utódpártjai közül a volt isztambuli polgármester, Recep Tayyip Erdogan vezette Igazság és Fejlődés Pártja (Adalet ve Kalkinma Partisi -AKP) elhagyta elődei iszlámista képét, nem fogalmazott meg iszlám orientációt a kül- és gazdaságpolitikában, támogatta az EU-tagságot, a nyugati világ értékeit, a privatizációt. Az AKP-t megkülönböztette a többi párttól, hogy soha nem volt kormányon, illetve vezetői és tagjai nem a kemálista elit soraiból kerültek ki. A 2002. november 3-i választásokat az AKP nyerte a szavazatok 35%-val, ami a választási rendszer sajátosságai miatt elegendőnek bizonyult az önálló kormányalakításhoz is. A választások után az alábbi következtetéseket lehetett levonni: 1. 1987 óta először van egy pártnak többsége a nemzetgyűlésben, nincs szükség koalíciókötésre. Az AKP 363 képviselővel rendelkezik, ez öt fővel kevesebb csupán, mint az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados többség.153 2. A centrumpártok népszerűségének csökkenése tovább tart: • 1987-ben az összes szavazat 88,72%-át • 1991-ben az összes szavazat 82,54%-át • 1995-ben az összes szavazat 64,18%-át • 1999-ben az összes szavazat 56,69%-át • 2002-ben az összes szavazat 36,5%-át szerezték meg.154 3. A nacionalista és iszlámista pártok együttes eredménye meghaladta az 52%-ot. Ez háromszorosan haladta meg a jobbközép, és két és félszer a balközép pártok eredményét, amire soha nem volt példa Törökországban.153 2004. tavasz-nyár 145
