Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KITEKINTÉS - Pintér Attila: Mecsetek és katonai barakkok között. A politikai pártok evolúciója a török politikai rendszerben
Pintér Attila Tartalékaik nem voltak, az örményeket Kazim megsemmisítette, csak a görögökre számíthattak, akiket Kemál csapatai megállítottak. Ezért 1921. február 21-én Londonban az antant képviselői újból tárgyalóasztalhoz ültek Konstantinápoly képviselőivel. A szövetségesek soraiban azonban repedések mutatkoztak: Franciaország és Olaszország egyre inkább úgy látta, hogy a britek a görögök révén akarnak további befolyáshoz jutni a Kelet-Mediterráneumban, ehhez pedig nem akartak asszisztálni. 1921. március 11-én Franciaország, 13-án Olaszország kötött külön megállapodást, ezúttal már Ankarával.34 A két egyezmény nem csupán óriási diplomáciai sikert jelentett a függetlenségi mozgalom számára, hanem külpolitikai fordulatot is. A világháború két győztes hatalma a nemzetgyűlést és nem a Portát ismerte el az ország képviselőjének. Ankara pozícióit erősítette az is, hogy Ismét pasa április 7-én ismét megállította Inönünél az előretörni szándékozó görögöket.35 A görög hadsereg pozíciót vesztett és belpolitikai problémák is megosztották,36 ám 1921 nyarán újabb offenzívával kísérletezett és sikerült elfoglalnia az Afyonkarahisar-Kütahya-Eskisehir vonalat. Mielőtt azonban elérte volna Ankarát, a várostól 70-80 km-re 1921. szeptember 13-án a Sakarya folyónál Kemál, aki nemzetgyűlés kérésére ezúttal személyesen vezette a hadsereget, megállította. A frontvonal ekkor megmerevedett, aminek az volt az oka, hogy a görög hadsereg már nem tudott több erőt felvonultatni az előrenyomuláshoz, de Kemál csapatai is kimerültek. Majd egyévi erőgyűjtés után, 1922. augusztus 26-án a nemzetgyűlés hadserege ellentámadásba lendült és áttörve a görög vonalakat, augusztus 30-án bevette Afyonka- rahisart, majd szeptember 9-én a lovasság bevonult Izmirbe.37 A függetlenségi háború ezzel még nem ért véget. A béketárgyalásokat Kemál saját területen akarta lefolytatni, ám ebbe az antant nem egyezett bele, így a semleges Lau- sanne-ban állapodtak meg. A szövetségesek mind Ankara, mind Konstantinápoly képviselőit meghívták a tárgyalásokra, mire a nagyvezír Ahmed Tefvik pasa táviratot küldött Ankarába, amelyben közös delegáció felállítását javasolta. Válaszul a nemzetgyűlés 1922. november l-jén eltörölte a szultanátust. Az utolsó szultán, VI. Mehmed egy brit hajó fedélzetén távozott, majd San Remóban telepedett le.38 A szultanátus eltörlésével bizonytalanná vált az ország államformája. A kalifa, akit sokan államfőnek tartották az új helyzetben, vallási funkcióval rendelkezett volt. 300 millió muszlim vallási vezetőjeként, szerepe jurisdictionális szempontból túlmutatott az egykori birodalom határain. Ezzel együtt a katonai és civil elit azon része, amelytől távol állt a köztársaság gondolata, hajlott rá, hogy a kalifa politikai szerephez jusson. A csoport tagjai között sokan voltak olyanok is, akik a függetlenségi háborúban Kemál oldalán harcoltak, ám nem rokonszenveztek a tábornok fokozódó politikai szerepvállalásával.39 1923 januárjában, egy sajtóinterjúban Kemál a köztársaságot nevezte meg, mint lehetséges államformát, e kijelentését szeptemberben, egy másik interjúban megismételte. A lausanne-i béketárgyalások sikeres lefolytatása érdekében várni kellett az államforma kérdésével. 122 Külügyi Szemle
