Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 1. szám - KÖZEL-KELET - Csicsmann László: Az "iszlám versus Nyugat" diskurzus a globalizálódó médiában
Csicsmann László vetítések során megfigyelhető volt, hogy a boszniai muzulmánok és a szerbek közötti konfliktus lényegében muzulmánok és szerbek közötti válsággá redukálódott, mintha az egész iszlám világ fegyveres konfliktusba bonyolódott volna a szerbekkel. Az iszlám vallást számos esetben etnikai tartalommal ruházza fel a média, mint ahogy az a bosnyákok esetén megfigyelhető volt. Ez sok félreértésre adhat okot a közvélemény részéről (Wiegand, 2000, 246. o.). Érdemes végiggondolni az iszlám és az erőszak összekapcsolásának történelmi hátterét, mozgatórugóit. Tulajdonképpen a dzsihád szó nyugati értelmezése (szent háború) a kolonializmus időszakában alakult ki, amikor az iszlám vallás barbárságára vonatkozó feltevés alapul szolgált az Oszmán Birodalom gyarmati alávetésének. A XIX-XX. századi gyarmati uralom alatt alakult ki a két civilizáció egymásról kialakított negatív képe, amely mind a mai napig meghatározó (Karim, 2000,47-48. o.). A dzsihád szó eredeti jelentését tekintve erőfeszítést, törekvést jelent Allah útján. Anélkül, hogy a szó nyelvészeti, etimológiai hátterébe mélyebben betekintenénk, leszögezhetjük, hogy alapvetően az iszlám, mint minden más vallás, békés és toleráns. Tény az azonban, hogy bizonyos szélsőséges irányzatok megerősödtek az iszlám országokban, ugyanakkor érdemes emlékezetünkben tartani azt a tényt, hogy a terroristaszervezetek jelentős hányada nem az iszlám civilizációhoz kötődik. Rostovdnyi Zsolt joggal teszi fel a kérdést, hogy egyáltalán a média által iszlám terrorizmusnak nevezett erőszakhullám különbözik-e valamennyiben például egy nem muzulmán merénylőtől vagy szélsőséges szervezettől. Létezik-e az az iszlám terrorizmus, amelyre a média felhívja a figyelmünket (Rostová- nyi, 1998, 358. o.). Különbözik-e az a terrorista, aki Allah nevében követ el öngyilkos merényletet - azaz politikai célját a vallás álarca mögé rejti - attól, aki valamilyen más, nem vallási legitimációs bázist talál az erőszakos cselekmények számára (lásd az ETA baszk szervezet robbantásos merényleteit Spanyolországban)? Lényegében a legnagyobb leegyszerűsítés, amely a médiában megjelenik, hogy az iszlám civilizáció és az erőszakos cselekmények közé egyenlőségjelet tesz, elfeledkezve arról a tényről, hogy nap mint nap megközelítőleg egymilliárd muzulmán éli békés életét, tartózkodva az erőszaktól. A média révén minden egyes muzulmán potenciális terroristává vált. Olyan neves szakértők, mint Sámuel R Huntington sem teszi fel a kérdést, hogy milyen okai vannak a terrorizmusnak, milyen válságjelenségek húzódnak meg napjaink muzulmán társadalmaiban. Huntington megelégszik az empirikus tényekkel: „...a muzulmánok. .. jóval több háborúban voltak érintettek, mint bármely más civilizáció tagjai" (Huntington, 1998, 439. o.). Mi ennek az oka? Huntington szerint a fő ok „a militarizmus, a nehéz kezelhetőség és a nem muzulmán csoportokkal való szomszédi viszony alapvető iszlám jellemvonások, melyek - ha igaz - megmagyarázhatják, hogy a muzulmánok miért folyamodtak olyan gyakran erőszakhoz a történelem folyamán" (Huntington, 1998, 451. o.). Huntington véleménye összecseng a média és az amerikai külpolitika felfogásával, amely szerint az iszlám kezdettől fogva a kard vallása, amely alapvetően a barbárságot testesíti meg 90 Külügyi Szemle
