Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 1. szám - KÖZEL-KELET - Gazdik Gyula: Az izraeli pártrendszer fejlődésének főbb jellemzői
Gazdik Gyula az elkövetkezendő választásokon mindinkább vesztett a befolyásából. A mélypont 1977 májusában következett be, amikor csak 32 mandátumot értek el, s az állam kikiáltása óta először ellenzékbe szorultak. Az 1967-es háború „dilemmái", az 1973-as újabb konfliktus elején elért arab sikerek kapcsán a Munkapárt vezette koalícióval szemben elhangzó éles kritikák, a jobboldali nacionalista és ortodox csoportok bázisának kiszélesedése, a Mai vezető politikusai közti megosztottság mind közrejátszott abban, hogy a Peresz vezette Munkapárt elvesztette a választásokat. A párt a korábbi parlamenti monopolhelyzetét többé nem is tudta visszaállítani. Ahogy a mandátumokat bemutató táblázaton is jól látható, a Munkapárt, illetve a vele közös listán szereplő csoportosulások mandátumarányának váltakozása a nyolcvanas évek elejétől a korábbiaknál jóval szabályosabb hullámmozgást követett. A közel-keleti rendezésben az első nagy áttörést hozó 1978-as Camp David-i keretegyezmények, illetve az ennek nyomán Egyiptommal aláírt, a Sínai-félsziget visszaadását is magában foglaló békeszerződés felemás izraeli fogadtatása következtében az ellenzéki Munkapárt 1981-ben jelentősen növelni tudta szavazatainak a számát. Sőt a Libanonban lezajlott ötödik arab-izraeli háború nyomán támadt belső megosztottság azt eredményezte, hogy a Mááráh lista az 1984-es választásokon többet kapott, mint a Likud, de a parlamenti erőviszonyok következtében a Mai kénytelen volt beleegyezni abba, hogy a jobboldali tömörüléssel nemzeti egységkormányt hoznak létre. Ez viszont a Mápámmal való választási szövetség felbomlását vonta maga után. A Jichák Rabin (1922-1995) vezette munkapárti koalíciónak 1992-ben sikerült a Likudot ellenzékbe szorítania, de az ekkor elért mandátumarányt a későbbiekben nem tudták megismételni. Meredek zuhanás következett be: a Rabin meggyilkolása után, 1996 tavaszán tartott voksoláson a párt tíz képviselői helyet vesztett, az 1999-es előrehozott választáson a Munkapárt és két kisebb csoportosulás, a Híd (Gesher) és a Meimad által alkotott Egy Izrael (Jiszráel Akhat) listán belül a Munkapárt negatív rekordot, mindössze 23 mandátumot ért el. Mindkét választás során a Munkapárt kapta a legtöbb szavazatot, de mivel a miniszterelnök személyét érintő voksolást a párt jelöltje 1996-ban Benjámin Netanjahuval (1949-) szemben elvesztette, ismét ellenzékbe szorultak. Ehud Barak (1942-) győzelme azonban három évvel késeibb visszahozta őket a hatalomba. Miután ő is idő előtt lemondásra kényszerült, a tisztség betöltésére választást írtak ki, melyet 2001 februárjában a Likud jelöltje, Ariel Sáron (1928-) nyert meg, akinek nemzeti egységkormányában a munkapárti miniszterek fontos posztokat töltöttek be. Ahogy a parlamenti mandátumok száma is érzékeltette, a Munkapárt bázisa különösképp az elmúlt évtizedben jelentősen csökkent. Ez egyrészt az arab-izraeli békefolyamat súlyos ellentmondásaival függött össze, melybe a párt oly sok politikai tőkét invesztált. Ennek eredményei, az 1993. szeptemberi izraeli-palesztin Elvi nyilatkozat, a Jordániával 1994 októberében aláírt békeszerződés, az átmeneti palesztin autonómiáról szóló 1995. szeptemberi egyezmény, a Libanonból 2000 májusában történt egyoldaKülügyi Szemle
