Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Gergely András: Kiss I. László (szerk.): Nemzeti identitás és külpolitika Közép- és Kelet-Európában
Könyvekről Kiss J. László (szerk.): Nemzeti identitás és külpolitika Közép- és Kelet-Európábán (Teleki László Alapítvány, Budapest 2003,395 o.) S zerepet játszik-e vajon a nemzeti „háttér" vagy éppen a nemzeti „karakter" a külpolitikában? Külpolitikai kurzusainkon - amelyek persze modern kézikönyvekre támaszkodnak - rendszerint nemleges a válasz: a külpolitikát a „kőkemény érdekek" irányítják, nemzeti érzelgősségnek nincs semmilyen helye, s ennek jellegzetes bizonyítéka, hogy a XIX. század végéig a külpolitika az arisztokrácia terrénuma maradt, éspedig olyan vándorló, világpolgári arisztokratáké, akik sokszor szülőhelyüktől egészen távoli országokban álltak diplomáciai (és persze ugyanolyan gyakran katonai) szolgálatba. A nemzetek előtti arisztokrácia nemzetek fölötti arisztokráciaként kezdett lebegni, hasonlóan a dinasztiákhoz, amelyek „vérében" többnyire abból a nemzetéből volt a legkevesebb, amely felett uralkodtak. A nemzet mint nemzet eszerint a külpolitika terrénuma alatt marad, legfeljebb zavaró tényezőként lép be a nemzetek érdekeit összehangoló nemzetközi külpolitika világába. Eddig a hagyományos doktrína. Ezt elsajátítva azután az így kiképzett diplomata kikerül a „terepre", valamely fővárosba, s meglepetve látja, hogy - legalábbis napjainkban - az egyes országok diplomatái, nagykövetei mennyire megfelelnek annak a nemzeti képnek, amelyet e nemzetekről általában alkotunk. A latin-amerikai diplomata ráér és cseveg, az olasz széles mozdulatokkal hadonászik, aztán még egy kicsiny és sovány orosz is igyekszik medveszerűre venni megjelenését és így tovább. Kérdés persze, hogy eleve így választották-e ki, így nevelték-e őket, vagy a világban forgolódva előbb-utóbb megfelelnek annak az elvárásnak, amelyet népükről alkottunk. Ezek ugyan csak magatartásbeli formaságok, ámde viselkedés és gondolkodás nem olyan nagyon térhet el egymástól. Hát még ha a külpolitika irányítóira gondolunk, akik hivatásos politikusok (nem diplomaták), s pályájuk során azonosulnak a nemzeti elvárásokkal, de legalábbis igyekeznek megfelelni azoknak! Meg tudják ezek a diplomaták és ezek a külpolitikusok valósítani azt a nemzeti háttérvilágra mit sem adó, csak az érdekekkel számoló ideáltípust, amely a külügyi tankönyvekben szerepel? 198 Külügyi Szemle
