Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 3. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Pankovits József: Külkapcsolatok és korértelmezés a magyar-olasz viszony 1956 utáni tapasztalata alapján
Külkapcsolatok és korértelmezés: a magyar-olasz viszony 1956 után lefelé a Központi Bizottság Külügyi Osztályán keresztül az állami szervekre - beleértve a kormányt is - főleg a külügyminisztériumi apparátusra hárult, valamint az említett „tömegszervezetekre". Ebben a szerkezetben egységes politikai meggyőződéssel, világnézettel, ennek alárendelt gyakorlati érzékkel kellett a párt politikáját, politikai intencióit, döntéseit képviselni és a gyakorlatban megvalósítani, ami olasz viszonylatban - az adott 1956 utáni körülmények között - elsősorban az OKP vezető szerveivel való kapcsolattartásra rendezkedett be, és ebből „élt". Ez az adottság később is jellemezte az olaszországi külszolgálati munkát, tekintettel arra, hogy információszerzésben és az OKP-n túlmenő kapcsolatépítésben a szálak e párton keresztül vezettek. Az MSZMP olaszországi kapcsolatrendszere természetesen túllépett az OKP-n, és az is megjegyzendő elismerőleg, hogy az MSZMP kísérleteket tett kapcsolatrendszere révén saját, egyben a szovjet elvárások szerinti ideológiai pozíciók szerzésére; jóllehet önálló lépéseket is tett, és kapcsolatainak eredményeit, amennyire lehetett, átültette a gazdaság, a társadalom, a kultúra szféráiba. Ahogyan bővültek a kapcsolatok, ezeken a területeken társadalmilag érződött egyfajta kapunyitás Olaszország irányába: több áru, több film és egyéb kulturális érték, több turista érkezett tőlük hozzánk, valamint tőlünk hozzájuk. Persze a lehetőségeket messze nem használtuk ki különféle ideológiai és politikai akadályok miatt, melyek az olasz fél magyar relációjú politikáját is jellemezték. Az MSZMP kapcsolatrendszerét illetően nem tekinthetünk el a szocialista párt balszárnyától, amelynek radikalizmusára jellemző, hogy még 1968-ban is - amikor az OKP már nem értett egyet a csehszlovákiai beavatkozással - kiállt úgymond a csehszlovákiai szocializmus fegyveres „védelme" mellett. (A szocialista párt balszámyán 1964-ben létrejött Proletáregység Olasz Szocialista Pártja [PSIUP] képviselte ezt az álláspontot; e párt nem vált fontos tényezővé, később beolvadt az OKP-ba, mindenesetre az akkori szituációban a baloldal egyik hangulati „barométere" volt, és az OKP érdekeltségével egyezően s egyeztetve azzal, szoros kapcsolatokat ápolt az MSZMP-vel.) Az OKP társadalmi befolyása nem szólam, hanem 1976-ig folyamatosan és szakadatlanul növekvő politikai realitás, amit külön jellemez - témánknál maradva -, hogy a párthoz közel álló diplomaták, kisebb beosztású minisztériumi alkalmazottak segítették a magyar-olasz kapcsolatokat, és nem mellékesen az olasz-szovjet viszonyt, támogatták azt a politikai irányvonalat, melyet ezek a pártok és államok képviseltek. Ennél is sokkal fontosabb volt azonban az, hogy társadalmi méreteit tekintve a baloldal ereje nőttön nőtt, és hosszú időn keresztül bizakodással tekintett a világméretekben „épülő" szocializmusra. A szocialista párt zöme 1956-ban jobbratolódott (e folyamat reakciója a PSIUP 1964- es létrejötte), és fölmondta a kommunista párttal formált korábbi keletű antifasiszta egységfronti politikáját, de - amint római követségünk információi is rámutattak14 - a szakszervezetekben, a helyi önkormányzatokban és „lent" a tömegekben tovább élt a munkásösszefogás szelleme, mégpedig a kommunista párt hegemóniájának jegyében. 2003. ősz 189
