Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 3. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Dunay Pál: A fegyverzetkorlátozás végnapjai Európában
Dunay Pál legjobb esetben is csak marginálisan befolyásolhatók, s hanyatlott azoké, amelyekben szerepet játszhatott. A kelet-nyugati konfliktust helyi és regionális összetűzések váltották fel, amelyekhez a fegyverzetkorlátozás nem alkalmazkodott. Elszakadt a domináns konfliktustípustól, ami automatikusan leértékelődését eredményezte. Anélkül, hogy visszaintegrálódna a biztonságpolitikába, nincs esélye arra, hogy megújuljon. 2. A nemzetközi rendszerben bekövetkezett változás még egy szempontból releváns. A kibontakozó egypólusú nemzetközi rendben a nemzetközi biztonság pólust képező hatalmának a fegyverzetkorlátozásra azért van szüksége, hogy - elsődlegesen a tömegpusztító fegyverek és hordozóeszközeik elterjedésének megakadályozásával - hosszú távon konszolidálja fölényét. Tekintettel arra, hogy Európában nincsenek féken tartandó riválisai - Oroszország mára már sem szándékai, sem pedig katonai képességei miatt nem tekinthető ilyennek - a kontinens fegyverzetkorlátozási szempontból leértékelődött. Arról már nem is beszélve, hogy a délszláv háborúk lezárulása óta - bizonyos marginális és patthelyzetbe jutott konfliktusoktól eltekintve - az európai kontinens túlontúl is békésnek látszik, ami nem teszi szükségessé azt, hogy ott akár további általános fegyverzetcsökkentésben, akár újabb bizalomerősítő intézkedésekben egyezzenek meg. Utóbbiakról a katonai kiadások költségvetési korlátozása, illetve általánosan az együttműködésre épülő politikai viszonyok gondoskodnak. 3. A fenti két objektív tényezőhöz járult hozzá a fegyverzetkorlátozással foglalkozók tétovasága, az, hogy a változások mélységének és átfogó jellegének feltárásával még ma is adósak. Ehelyett sok esetben látszatintézkedésekkel próbálták bizonyítani a fegyverzetkorlátozás létét és életképességét. Tevékenységük pontos parafrázisa annak, amit a stratégákról szoktak mondani. Nevezetesen azt, hogy mindig az előző háborúra készülnek. A fegyverzetkorlátozással foglalkozó elit egy évtizeddel a kelet-nyugati konfliktus végét követően még mindig mintha valamilyen nagy államközi konfliktust próbálna befolyásolni eszközeivel. E tényezők együtthatása eredményeként mondhatjuk azt, hogy immáron másodszor éljük át a fegyverzetkorlátozás végnapjait Európában. Először a hidegháború végét közvetlenül követően, másodszor pedig a közeli jövőben. Abban a korban, amikor a fenyegetést a korábbinál jóval nehezebb meghatározni, s az számos esetben nem állami szereplőktől ered, a fegyverzetkorlátozás befolyását vesztett eszközként folytatja látszólagos létét az öreg kontinensen. H 4 Külügyi Szemle
