Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 3. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Dunay Pál: A fegyverzetkorlátozás végnapjai Európában
Dunay Pál gő megállapodás és a Nyitott Égbolt szerződés tárgyalásai még egyaránt zajlottak. 3. Nem sokkal később felmerült a gondolat, hogy bizonyos kötelezettségeket kiterjesszenek olyan államokra, amelyek nem voltak tagjai sem a NATO-nak, sem a Varsói Szerződésnek, és ennek következtében nem vettek részt sem az európai hagyományos fegyveres erőkre vonatkozó, sem pedig az úgynevezett Nyitott Égbolt tárgyalásokon. A két megbeszéléssorozat befejezését követően az EBEÉ 1992-es helsinki dokumentuma ezt „a fegyverzetkorlátozásra, leszerelésre, valamint a bizalom- és biztonságerősítésre vonatkozó kötelezettségek" harmonizálásaként fogalmazta meg. A figyelmet pedig „a részt vevő államok nemzetközi intézkedések alapján fennálló, európai hagyományos fegyveres erőire vonatkozó kötelezettségeire, különösképpen az információcserére, ellenőrzésre és az erők szintjére" összpontosította.2 4. Az 1990-es évek közepén ezt a törekvést az egészítette ki, hogy fegyverzetkorlátozási intézkedéseket átfogó, nagyobb fegyveres konfliktusokat lezáró megállapodások részeként fogadjanak el. Erre eddig az 1995-ös daytoni megállapodás alapján került sor 1996-ban, mind a bizalomerősítő intézkedések, mind pedig a hagyományos fegyveres erők egymáshoz viszonyított nagysága tekintetében. 5. Olyan intézkedéseket is megfontoltak, amelyek közvetlen hatást gyakorolnak a polgárok biztonságára - ellentétben a korábbi helyzettel, amikor a fegyverzetkorlátozás az állam, sőt bizonyos esetekben a rezsim biztonságát igyekezett fokozni. A gyalogsági aknákat univerzálisan betiltó egyezményt, valamint a kézifegyverek státusát szabályozni hivatott törekvéseket minden földrészen fontolgatják, így Európában is. Ezek az egyén biztonságának elsőbbséget adó koncepció kisugárzásának tekinthetők. Mind az öt elemet meg kell vizsgálni közelebbről annak érdekében, hogy a kialakult helyzetet megalapozottan értékelhessük és szűrhessünk le következtetéseket a jövőre nézve. El kell ugyanis dönteni, a nemzetközi rendszer alapvető átalakulására adott válasz fogyatékossága - szubjektív hiba - volt-e az oka annak, hogy a fegyverzetkorlátozás szerepe - a hidegháború időszakához képest - leértékelődött vagy pedig az, hogy kulcsszerepe helyébe objektív okok következtében, mintegy óhatatlanul léptek más, a biztonságot meghatározó tényezők. Az ugyanis aligha kétséges, hogy a fegyverzetkorlátozás - annak ellenére, hogy az 1990-es években, egyetlen évtized során példátlanul sok megállapodás jött létre - teret vesztett, szerepe a nemzetközi biztonság alakításában, globális méretekben éppúgy, mint regionálisan, leértékelődött. A fegyverzetkorlátozás folyamata, ami kiterjed a végrehajtásra és az ellenőrzésre Helytálló az a megállapítás, miszerint a fegyverzetkorlátozás kiterjedtebb, mintsem hogy tárgyalásokkal és megállapodások megkötésével lenne azonosítható. Ellentétben azokkal a korai fegyverzetkorlátozási megállapodásokkal, amelyek nem rendel102 Külügyi Szemle
