Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 3. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Dunay Pál: A fegyverzetkorlátozás végnapjai Európában
A fegyverzetkorlátozás végnapjai Európában Dunay Pál A fegyverzetkorlátozással foglalkozó - és ne tagadjuk, abból élő - elit az elmúlt évtizedek során gyakran megfeledkezett arról, hogy a fegyverzetkorlátozás nem Ding an sich. Eszköz, amelynek meghatározott funkciói vannak. Ebből a szempontból a legfontosabb az, hogy valamilyen módon hozzá kell járulnia a folyamatban részt vevők biztonságához, mind nemzetközi környezetük alakításával, mind pedig nemzetbiztonságuk befolyásolásával. Mindezt pedig úgy kell elérnie, hogy ugyanakkor csökkentse a biztonság garantálásának költségeit. Ezek a tényezők együtt teszik a fegyverzetkorlátozást pozitív összegű játékká, s azt ilyen feltételek között vagy legalábbis azok valamelyikének teljesülése esetén érdemes folytatni. Ezeken az általánosságokon túlmenően a hidegháború idején, ami egyben a fegyverzetkorlátozás keletkezésének időszaka, konkrét elvárások is megfogalmazódtak. Azoknak az intézkedéseknek, amelyeket elfogadnak, csökkenteniük kell „a háború valószínűségét, kitörése esetén kiterjedését és a benne alkalmazott erőszakot, valamint a háborús készenlét politikai és gazdasági költségeit".1 Az előbbi érdemi célkitűzéseket továbbiak egészítették ki. így vált a fegyverzetkorlátozás és váltak a lebonyolítására létrehozott fórumok a biztonságról zajló kommunikáció elsődleges fórumává. Jó ideig - mindenekelőtt az 1960-as és az 1970-es években - egyben státust is teremtett a nemzetközi rendszerben. A fontos államok, mindenekelőtt a két szuperhatalom, aktívan részt vettek a fegyverzetkorlátozásban, míg a kevésbé fontos államok nem. A fegyverzetkorlátozás nem foglalkozott a meghatározó szovjet-amerikai illetve kelet-nyugati konfliktus okával. Ez érthető, hiszen a fegyverzetkorlátozás a nukleáris fenyegetésre és a nukleáris fegyverek pusztító képességére adott gyakorlatias válaszként jelent meg. Következésképpen korlátozott volt és maradt, ami a konfliktusban alkalmazott/felhalmozott eszközökkel, nem pedig a konfliktus gyökereivel foglalkozott. Amikor a kelet-nyugati konfliktus váratlanul véget ért, ez a fegyverzetkorlátozási szakértőket éppúgy meglepetésként érte, mint a politológusokat és a politikai eliteket. Különösen érdekes volt megfigyelni azt, hogy az alapvető stratégiai átrendeződésre akkor került sor, amikor Európában a fegyverzetkorlátozási tárgyalások a zeniten voltak, értve ezen mind a hagyományos fegyverek korlátozását, mind pedig a bizalom- és biz100 Külügyi Szemle
