Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 3. szám - EURÓPA - Boros Ferenc: A "visegrádi együttműködés" és perspektívája
A „visegrádi együttműködés" és perspektívája Orbán Viktor miniszterelnöknek a benesi dekrétumokkal kapcsolatos kijelentése nem volt összhangban a magyar külpolitika elveivel (de a kérdés ilyen formában történő felvetésének indokoltságára a szomszédos országok magyarságának utólagos reagálásaiból sem következtethetünk), hiszen a magyar külpolitika a benesi dekrétumok ügyét nem kívánta az európai uniós csatlakozás tárgyává tenni, s a kétoldalú kapcsolatok szintjein sem vetette fel a kérdést. Az állami, külpolitikai érdekek és a pártérdekek keveredtek össze a megnyilatkozásban. Cseh és szlovák részről tudatában voltak annak, hogy Orbán Viktor nyilatkozata mögött belpolitikai kampány és szélesebb értelembe vett pártérdekek (lásd a konzervatív német kancellárjelölt győzelmében való érdekeltséget) húzódtak meg, viszont megragadták az alkalmat, hogy „megkongassák a vészharangot", s a magyar nemzetpolitikai „kurzusnak" nemet mondjanak, így ebből az esetből a napirenden lévő saját választásaikon politikai tőkét kovácsoljanak. Összességében a dekrétumok kérdésének felvetése az adott időben értelmetlennek tűnt; egyben módot adott arra, hogy Brüsszel részéről leszögezzék: a dekrétumok eltörlését nem tekintik az EU-csatlakozás feltételének. Valójában a magyar pártpolitika szenvedett kudarcot, de a magyar külpolitikát is érzékeny presztízsveszteség érte. A Fidesz politikája ezzel a választásokon nem szerzett szavazatokat, pozícióját sem belpolitikai, sem külpolitikai szempontból nem javította. Meg kell jegyezni, hogy a hivatalos szlovák külpolitika szintjén ezek a kérdések valójában nem jelentkeztek ennyire drámai módon. Mikulás Dzurinda kormányfő a szlovák külpolitika éves értékelésekor, 2002 márciusában „átmenetinek" tekintette a keletkezett problémát, s biztosra vette, hogy a „visegrádi együttműködés jelentősége és komolysága tovább növekszik."32 Hasonlóan nyilatkozott Kukán külügyminiszter is. Sefcovic a kétoldalú kapcsolatokról szólva az említett tanácskozáson átfogóbban szólt a kérdésről. Úgy értékelte a történteket, hogy a jó kapcsolatok, kedvező tendenciák mellett a 2001-es évben diszharmónia is keletkezett magyar relációban (említést tett konkrétan a kedvezménytörvényről, Esterházy János születése 100. évfordulójának állami megünnepléséről a Parlament épületében, továbbá egyes politikusok megnyilatkozásairól Trianonnal kapcsolatosan, az irredenta politika egyes szimbólumainak a megjelenéséről Magyarországon). Úgy ítélte meg, hogy a kialakult körülmények negatív hatással voltak a kölcsönös viszonyok minőségére, de a szélesebb térség stabilitására és biztonságára is. A felmerült kérdések - állapította meg - további tárgyalások témái lesznek. Utalt arra, hogy Romániával az utóbbi időben a konzultációk kiterjedtek a „magyarokról szóló törvény" kérdésére is.33 Zemko, a szlovák parlament volt alelnöke a bekövetkezett eseményekből messzebbre menő következtetéseket is levont. Úgy értékelte a helyzetet, hogy a közép-európai kérdés ma is nagyon élő probléma, fájdalmas terméke a XX. századnak. Ezért is van az, hogy a térség országai kevés ösztönzést nyújtanak a regionális együttműködés eszközeivel az integrációs folyamat számára. Ez az együttműködés nem vált kellően az 2003. ősz 89
