Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 3. szám - EURÓPA - Arday Lajos: Jugoszlávia vagy Nagy-Szerbia? Szerb nemzeti identitás és (kül)politika
Arda\j Lajos re, a szovjet-lengyel lakosságcserére s arra, hogy „az egyetlen nép voltunk, amely felkelt a megszálló németek ellen... 1941 nyarán. (...) Ezért joggal remélhetjük, hogy a testvéri Szovjetunió segíteni fog, hogy a kisebbségi kérdést úgy oldjuk meg, mint ahogyan ő tette és teszi. (...) Meglehet, soha többé nem nyílik ilyen lehetőségünk, hogy etnikailag tiszta államot teremtsünk magunknak. "33 A szerbek a titói Jugoszláviában Nem tudjuk, eljutott-e Utóhoz a fenti írásmű, de az bizonyos, hogy a bevonuló partizánok a javasoltak alapján jártak el a visszafoglalt területeken. (Együttműködők, értel- miségiek-véleményformálók likvidálása, koncentrációs táborok felállítása-működteté- se 1948-ig.) A közel 600 ezres német és negyedmillió olasz népesség teljesen eltűnt. Százezres nagyságrendű az elpusztult albánok, muzulmánok, bolgár-macedónok száma, több százezren Törökországba emigráltak. A magyar áldozatok száma (elesettek, deportáltak, kivégzettek) 60 ezerre tehető; mintegy 40 ezren az anyaországba menekültek. A délszláv áldozatok számát a titói Jugoszláviában 1,7 millióra, ma legkevesebb 800 ezerre teszik. Ezek közül - hivatalos adatok szerint - 350 ezren estek el fegyverrel a kezükben, „a fasiszta betolakodók elleni harcban". Csupán az 1945. tavaszi halálmenetek - tömeges kivégzések horvát áldozatainak száma 80 és 150 ezer között van; a szlovéneké 35 ezer.34 Nem épült be a szerb történelmi tudatba, hogy a kragujeváci német kivégzések elrettentő hatására és a kedvezőtlen terepviszonyok miatt a tulajdonképpeni Szerbia békében élt 1944 őszéig; a partizánharcok Montenegró, Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Szlovénia hegyvidékein folytak, ahol a nem szerbiai szerbek, kommunista hor- vátok és szlovének valóban az életükért küzdöttek. Ha nem vállalták (a horvátok által rájuk erőszakolt) áttérést vagy a maradék Szerbiába menekülést, úgy egyet tehettek: a hegyekbe menekültek, és csatlakoztak kezdetben a királyhű csetnikek, majd mind tömegesebben a kommunisták által szervezett és vezetett, a nyugati hatalmak által is támogatott partizánerőkhöz. 1945 után ezek a „prvoborac"-ok, túlnyomórészt boszniai, krajinai (egykori határőrvidéki) szerbek, montenegróiak és leszármazottaik töltötték be nem csak a hadsereg, a rendőrség, a biztonsági szolgálatok, de a politikai, a gazdasági és a kulturális élet vezető pozícióit, éltették-éltetik a partizánkultuszt. Tanulva az első Jugoszlávia összeomlásából, a hatalomra került kommunisták az államot szövetségi alapon szervezték újjá, s „ez az alkotmányos rendszer valóban úgy lett megszerkesztve, hogy lehetetlenné tegye az ország lakosságának relatív többségét képező szerbség, illetve a legnagyobb tagköztársaság, Szerbia dominanciáját."35 A szerb nemzeti sérelmek egyike volt, hogy 1945 után sem jöhetett létre Jugoszlávián belül egy minden szerbet magába foglaló szerb köztársaság. A Vajdaság Autonóm Tar60 Külügyi Szemle
