Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)

2003 / 3. szám - EURÓPA - Arday Lajos: Jugoszlávia vagy Nagy-Szerbia? Szerb nemzeti identitás és (kül)politika

Jugoszlávia vagy Nagy-Szerbia? Szerb nemzeti identitás és (kül)politika ben, amikor a felszabadító keresztény-császári csapatok Prizrenig és Szkopjéig törtek előre. A szerbek egy része melléjük állt, és visszavonulásukban követte azokat. A „nagy kivonulás" során patriarchájuk vezetésével mintegy 35 ezer család telepedett meg a tö­röktől visszafoglalt Dél-Magyar- és Horvátországban, ahol császári kiváltságlevelek (Diploma Leopoldinum 1691) egyházi-kulturális autonómiát biztosítottak számukra. A pec-ipeki patriarcha székhelye a szerémségi Karlóca lett. Kivonva a megyei és (kato­likus) egyházi joghatóság alól, a bécsi Haditanács alá tartozó Határőrvidék túlnyomóan szerb határőrei egyfajta területi autonómiával is rendelkeztek. Ezzel a szerb nemzetté válási folyamat kettészakadt. A Habsburg Birodalomban más nemzetiségűekkel (horvá- tokkal, magyarokkal, németekkel, románokkal) együtt élő „precani"-k csaknem teljes társadalmat alkottak, gazdag kereskedőpolgárokkal, erős középbirtokos és katonatiszü réteggel, papsággal, értelmiségiekkel, akikre hatottak a nagy európai folyamatok. De nem minden tekintetben. Az ukránoktól-ruszinoktól és románoktól eltérően a szerbek még részlegesen sem váltak a Róma főségét elfogadó unitusokká, görög katolikusokká, és ezt - megmagyarázhatatlan módon - Bécs sem erőltette.3 A magyarországi nemzeti­ségek közül a szerbek nemzeti tudata volt a legerősebb, privilegizált helyzetüknek kö­szönhetően: már 1790-ben Magyarországból kikanyarított szerb Vajdaságot követeltek.4 Az ottomán uralom alatt maradt szerbek a napóleoni háborúk által teremtett kedve­ző nemzetközi helyzetet és az egyre hatékonyabb orosz katonai-pénzügyi-politikai tá­mogatást kihasználva sorozatos felkelésekkel (1804,1815, az 1850-es évek) egyre bővü­lő autonómiát vívtak ki maguknak. A szultáni hatalom gyengülésével párhuzamosan erősödő és terjeszkedő fél-független fejedelemség (1817, 1830, 1856) a szerb nemzet- egyesítés Piemontjává vált. Délszláv összefogás vagy Nagy-Szerbia Ekkor, a „hosszú XIX. század" (1789-1914) első felében, a „nemzetébresztők", a nem­zeti újjászületési mozgalmak és reformok korában, három, valójában egymást kizáró elképzelés, nemzeti ideológia született a balkáni, délszláv népek helyzetének rendezé­sére, melyek hatása nemcsak az elmúlt évszázad eseményeiben, de máig is él. Balkáni államszövetség, illírizmus-jugoszlávizmus 1. A közös ellenség, az oszmán-török ellen, az elnyomott balkáni keresztény népek fel­szabadítása érdekében azoknak össze kell fogniuk, majd az új, nemzeti államoknak ál­lamszövetségbe kell tömörülniük. Az első szerb felkelés vezére, Karagyorgye, eljutott idáig, és első lépésként a szerb-görög együttműködést szervezte.5 Kedvenc ideája volt ez a munkásmozgalom marxista vezetőinek,6 és 1945-1947 között úgy látszott, Titónak és Dimitrovnak sikerül létrehozni a hatalomra került kommunisták vezetésével egy 2003. ősz 55

Next

/
Thumbnails
Contents