Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 2. szám - FOLYÓIRATSZEMLE - Füsti Molnár Zsuzsa: Walter B. Slocombe: Erőszak, megelőző csapás és törvényesség
Folyóiratszemle Walter B. Slocombe: Erőszak, megelőző csapás és törvényesség (Force, Pre-emption and Legitimacy, Survival, Vol. 45., No. 1., 2003. tavasz, 117-130. o.) E gyetlen kérdés sem foglalkoztatja élénkebben a nemzetközi jog és a nemzetközi kapcsolatok tudományának művelőit, mint az erő alkalmazásának értelme és törvényessége. A politikai és a katonai vezetők évszázadokon át küszködtek ezzel a kérdéssel, a középkor „igazságos háborújától" a vesztfáliai béke önálló államainak háborúhoz való jogán keresztül napjaink „humanitárius beavatkozásáig". Az a szomorú történelmi tanulság azonban változatlanul érvényben marad, mely szerint a diplomácia és a nemzetközi intézmények erőfeszítései ellenére is a fenyegetés és az erő alkalmazása jelenti a nemzetközi kapcsolatok végső eszközét. Természetesen a katonai erő kockázatai és költségei óva intenek annak alkalmazásától minden olyan esetben, ahol a legcsekélyebb kilátás is kínálkozik a konfliktus egyéb eszközökkel való rendezésére. Ám gyakran az egyéb eszközök kényszerítő ereje elenyésző a katonai erőéhez képest. Azok az államok (a nem állami szereplőkről nem is beszélve), amelyek a legveszélyesebb lépésekre képesek, nem sokat törődnek a „nemzetközi közvéleménnyel"; esetükben teljesen hiábavaló a józan észre vagy az állampolgári óvatosságra apellálni, hiszen ezek a rezsimek gondosan elszigetelik magukat a közvélemény nyomásától. Még a legerősebb nemzetközi kényszerítő eszköz: a gazdasági szankció sem képes sikerrel befolyásolni ezen országok cselekedeteit. A hidegháború vége óta, a nemzetközi biztonságot érintő alapvető változások fényében két kérdés merül fel: törvényesnek tekinthető-e, ha egy ország megelőző jelleggel folyamodik az erő alkalmazásához, ahelyett hogy kivárná az ellene irányuló támadást; valamint ki az, aki legitim döntést hozhat az erő alkalmazásáról? E két kérdés megválaszolása először is az unilateralizmus és a megelőző támadás fogalmainak megtárgyalását teszi szükségessé. Az Egyesült Államokban ma sokan úgy gondolják, hogy az egyoldalú fellépés mind elvi, mind gyakorlati okokból kívánatosabb. Az amerikai katonai erőfölény szerintük szükségtelenné teszi más országok bevonását egyrészt azért, mert az amerikai célok nemességét más országok szűk látóköre úgysem tudná átlátni, másrészt azért, mert a szövetséges országok bevonása a katonai fellépésbe nem sokat lendítene az amerikai haderőn, sőt inkább csak bonyolítaná a hadműveleteket,..Ezzel ellentétben mások véleménye szerint csupán az ENSZ formális jóváhagyása adhat szabad utat a katonai erő alkalmazásának, ez alól talán csak az igazolhatóan ártatlan áldozat védekezése képezhet kivételt a közvetlen támadás elhárítása céljából. A nemzetközi jogban azonban, és a nemzetközi gyakorlatban még inkább, széles körben elfogadott az a gondolat, hogy a kato260 Külügyi Szemle
