Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 2. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Száraz Enikő': A biztonság új dimenziói
A biztonság új dimenziói részt pedig megreformálható. A neoinstituciomlista iskola a nemzetközi jog, a nemzetközi intézmények konfliktusmegoldó szerepében, a neoliberalizmus például a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok intenzívebbé válásában és liberalizálásában, míg mások a minden államban kialakítandó demokratikus berendezkedés megvalósításában (Michael Doyle „demokratikus béke" elmélete vagy később Francis Fukuyama „történelem vége" elképzelése) látták az államok között kialakult „háborús kényszerek" eliminálását. Az új kihívásokra válaszul a realista iskola kétirányú változáson ment keresztül. Egyrészt megjelentek a realizmus (klasszikus és strukturális) eredeti gondolatait megreformálni igyekvő teoretikusok: Stephen Walt 1991-ben megjelent The Renaissance of Security Studies című cikkében12 egyszerűen kijelenti, hogy a háború, mint az államok közötti konfliktusok egyik lehetséges formája soha nem (a hidegháború elmúltával sem) tűnik el a nemzetközi politika szótárából, míg például Richard H. Ullman Threats to Global Security című, 1995-ben megjelent cikkében egyszerűen úgy fogalmaz, hogy „nincsen abban semmi újdonság, hogy a természeti erőforrások az államok közötti konfliktusok központi elemei", azaz lényegében azt mondja, hogy az új konfliktustényezőknek meg lesz a helyük a realista elméletben is (new security threats find a ready home in the old security paradigm13). Ullmanról érdemes megjegyezni, hogy 1983-ban megjelent egy cikke az International Security hasábjain Redefining Security címmel. Elsősorban ezt a cikket szokás idézni, ha a cél a biztonság elemzése területén a „mainstream" áramlat első változatának bemutatása. Ullman a nemzeti biztonságot fenyegető tényezők közé azokat a cselekményeket vagy eseményeket sorolja, amelyek 1. drasztikus mértékben és viszonylag rövid idő alatt képesek az állam területén lakók életszínvonalát csökkenteni, vagy 2. amelyek hatására szűkülnek a kormány vagy az államon belül működő magánvagy jogi személyek, illetve intézmények rendelkezésére álló választási lehetőségek (policy choices).14 Ebbe a meghatározásba tehát a katonai dimenzión és veszélyforrásokon túl beleférnek olyan fenyegetések is, mint a népességrobbanás és az életszínvonal növekedése által okozott erőforrások szűkössége. Aztán a már említett 1995-ös cikkében felülbírálja állítását, s úgy fogalmaz, hogy amennyiben a biztonság fogalmába a klasszikus tényezőkön túl újakat kívánunk inkorporálni, úgy erre az esetre már új biztonságfogalmakat kell bevezetni. Az új fenyegetésekre ugyanis nem a hagyományos katonai válaszokat kell adni, hanem más jellegű megoldásokat kell keresni. Végül Ullman úgy fogalmaz, hogy „ha egy sor olyan veszélyforrást, amelyek megoldása vagy elhárítása nem igényli az állami erőszak-monopólium alkalmazását, nemzetbiztonságot fenyegető tényezőként definiálunk, úgy ez az elméleteket zavarttá és homályossá teheti".15 Véleményem szerint a háborút mint végső eszközt használó és csak az államokat (illetve legfeljebb a kormányközi szervezeteket) mint a nemzetközi rendszer alapvető 2003. nyár 203
