Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 2. szám - EURÓPA - Kiss J. László: A birodalomtól az integrált kisállamig. A „német nemzettől" az „osztrák nemzetig" az Európai Unióban
Kiss /. László ti, mivel nem tartozik egy segélynyújtási garanciával rendelkező szövetséghez. A néppárti-szabadságpárti kormány biztonsági és védelmi doktrínájában is ez a felfogás fogalmazódott meg, jóllehet ezzel alkotmányjogi ellentmondás állt elő, mivel az 1955. évi semlegességi törvény változatlanul érvényben van, a szövetségi alkotmányba azonban azonos súllyal bekerült az a lehetőség, hogy Bécs az EU területén békefenntartási akciókban is részt vehet. A lakosság gondolkodásában a semlegesség fogalma teljesen elszakadt attól, aminek a semlegességnek - a nemzetközi jog és a biztonságpolitika értelmében - lennie kell.91 1999 kezdetén a szövetségi kormány egyetértett a WEU-nak az EU-ba történő beillesztésével és azzal is, hogy az unióból a segélynyújtási kötelezettséget is magában foglaló biztonsági és védelmi uniót kell létrehozni. Az európai szolidaritás irányába mutató ilyenfajta fejlődés azonban nemzetközi jogi szempontból ismét kétséget ébreszthet az „örökös" semlegesség tételének fenntarthatósága iránt. Nyilvánvaló, hogy Ausztria biztonságpolitikai státusáról már régen maga dönt. Bécs 1960 óta vesz részt az ENSZ békefenntartó műveleteiben. Békefenntartó erői a Golán-fennsíkon és Cipruson éppúgy megtalálhatóak voltak, ahogy az utóbbi öt évben is kivették részüket a békefenntartásból. Elég csupán Bosznia-Hercegovinára és Koszovóra, Ausztriának az SFOR-ban és a KFOR-ban vállalt kötelezettségeire utalni. Ez a fejlődés sok tekintetben megerősíti azt, amit a biztonságpolitikai szakértők már évek óta hangsúlyoznak: a semlegesség, mint a hidegháború egykori biztonságpolitikai opciója, ma már nem erősíti Ausztria biztonságát. Ellenkezőleg. A semlegesség nem nyújt garanciát, hanem növeli azt a veszélyt, hogy Bécs az előre nem látható konfliktushelyzetekben magára marad. Ez a helyzet a délszláv válság idején különösen szembetűnővé vált, mivel Ausztria a balkáni válságban veszélyeztetettebb volt, mint a britek, amerikaiak vagy éppen a németek. Ezen felül egy semleges ország védelme az „utolsó amerikai katonáig" a hidegháborút követően aligha lehet a nemzetközileg is elfogadott és hiteles biztonságpolitikai magatartás. Számosán ennél messzebb mentek, és egyszerűen arra a következtetésre jutottak, hogy az osztrák semlegesség valójában már nem létezik, ezért az arról folyó vita is értelmetlen.92 Természetesen a semlegesség változatlan fenntartásának is megvannak a maga hívei, főként a szociáldemokrata párt köreiben. Szerintük a legjobb biztonsági garanciát azt jelentené, ha Ausztriát baráti és egymás között szövetségi viszonyban álló NATO- tagállamok „védőfala" venné körül. Ám ezzel a következtetéssel szembeállítható, hogy Ausztriának mint „semleges enklávénak" már nincsen értelmes geopolitikai funkciója, hanem inkább olyan zavaró tényező, amely egy fegyveres konfliktus kirobbanása esetén a NATO-térségen belüli összeköttetést nehezíthetné meg. Következésképp feltételezhető, hogy éles konfliktushelyzetben Ausztria a szomszédainak és a NATO vezető hatalmainak nyomása alá kerülhet.93 A semlegesség hívei ezzel szemben arra utalnak, hogy a többszörösen átértelmezett „differenciált semlegesség" ma már nem zárja ki Ausztria aktív szolidaritását a nemzetközi konfliktusokban. 92 Külügyi Szemle
