Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 2. szám - EURÓPA - Kiss J. László: A birodalomtól az integrált kisállamig. A „német nemzettől" az „osztrák nemzetig" az Európai Unióban
Kiss ]. László Az 1987 és 1990 közötti közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az osztrákok többsége, mintegy 70%-a a nemzet azon politikai meghatározását támogatja, amely „az államnak a nép általi elfogadásán alapul". Csupán a megkérdezettek egy kis része foglalt állást amellett, hogy a nemzet a közös nyelven alapul, függetlenül attól, hogy a kisebbségek egy vagy több államban élnek.52 Az ellentmondások jól mutatják, hogy 1945 után Ausztriában nem sikerült minden tekintetben létrehozni az önazonosság szilárd alapját. Itt nem volt meg a nemzeti önazonosságnak a francia mintára visszavezethető „republikánus" hagyománya, annak kialakulását ugyanis a kulturális és nyelvi közösség romantikus, német tradíciója akadályozta. Mindazonáltal az osztrák hatóságok arra törekedtek, hogy Ausztriát megkülönböztessék mindentől, aminek német látszata volt, és felfedezték az „osztrák mentalitást". Ausztria ezen erőfeszítése sikeresnek látszott, s önazonosságát nem kellett explicit módon „etnikai" vagy „állampolgári" alapokra építenie. Feltehetően a nemzeti identitás ingatag alapjait ellensúlyozta az a magatartás, amelyet a közvélemény-kutatások mutattak ki. Eszerint az osztrákok többsége nagyon büszke arra, hogy osztrák, ami a két háború közötti időszakhoz viszonyítva alapvető változás. A „nemzeti büszkeség" összehasonlító felmérései szerint az osztrákok sokkal büszkébbek hazájukra, mint sok más európai ország polgára. Az 1990-ben és 1995-ben végzett felmérések szerint ebben a tekintetben Ausztria második és első helyen állt.53 Az osztrák identitás értelmezésében a „kultúra" minden párt esetében nagy szerepet játszik. Minden párt tisztában van a nemzet állampolgári jellegű megközelítésével, ám az osztrák önazonosság szempontjából a kultúra etnikai felfogásának aligha vitatható a szerepe. A Szabadságpárt az önazonosságot nyíltan etnikai elemekkel kapcsolja össze. A Néppárt és a Szabadságpárt programja jól mutatja, hogy az állam föderális szerkezete az osztrák nemzeti identitás részét képezi. Az osztrákok lojalitása átlagban, egyenlő mértékben oszlik meg szülőhelyük, tartományuk és a föderális állam között, jóllehet az utóbbi jelentősége valamivel nagyobb. Mindazonáltal az emberek Tirolban és Karintiában kisebb mértékben, Voralbergben és Stájerországban viszont jobban kötődnek tartományukhoz, mint a föderális államhoz. Az Ausztriáról alkotott kép az összehasonlító kutatásokban inkább az etnikai identitás súlyát emeli ki. Goldmann és Gilland négy EU-tagállamot - Belgiumot, Ausztriát, Svédországot, valamint Írországot - elemző összehasonlító vizsgálatában arra mutat rá, hogy csupán Svédország tekinthető olyan „tökéletes" nemzetállamnak, amelyben az állam és a nemzet egybeesését természetesnek tekintik, míg a másik három esetben - Ausztriát is beleértve - kevésbé magától értetődő, hogy az állami vagy a nemzeti identitás a meghatározó. Eszerint Ausztriának és Svédországnak a nemzeti identitásról alkotott elképzelése ellentétes. Míg a nemzeti identitásban Svédország esetében lényegében az állampolgári, addig Ausztria tekintetében viszonylagosan az etnikai identitás az uralkodó. Goldmann úgy értelmezi, hogy a Néppárt és a Szabadságpárt az 80 Külügyi Szemle
