Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 2. szám - EURÓPA - Kiss J. László: A birodalomtól az integrált kisállamig. A „német nemzettől" az „osztrák nemzetig" az Európai Unióban
Kiss /. László nak sikerült átmeneti könnyítéseket elérnie, s így biztosítani mind a közlekedés, mind a környezetszennyezés jelentős csökkenését. A további szabályozásról szóló 1998. évi tárgyalások Ausztria szempontjából ugyancsak sikeresen zárultak. Több mint kérdéses, hogy a tárgyalások kétoldalú keretek közt vajon ilyen vagy hasonló eredményekhez vezettek volna-e. A csatlakozással a gazdasági kapcsolatok diverzifikálódásához fűzött remények megvalósulása már kevésbé egyértelmű. Németország súlya a kereskedelemben és a közvetlen beruházásokban alig változott. Úgy tűnik, hogy az osztrák gazdaságban uralkodó kis és közepes vállalatoknak meglehetősen korlátozott a játéktere a kereskedelmi partnerválasztásban. Érdekes új fejlemény, hogy az EU keleti kibővülésének összefüggésében jelentősen növekedett Ausztriának a közép- és kelet-európai országokkal folytatott kereskedelme. Hosszú távon nem kizárt, hogy az EU közép- és kelet-európai kibővülésével a gazdasági kapcsolatokban nagyobb egyensúly állhat be. Elég csupán a kereskedelmi kapcsolatok múltjára utalni: Ausztria kereskedelmében a közép-európai országoknak még az 1930-as években is mintegy 30, míg a német birodalomnak csupán 12-18%-os volt a részaránya. Az EU keleti kibővülése ugyanakkor mindkét országnak megnövő esélyeket ígér. Németország és Ausztria centrális gazdasági és geopolitikai potenciálja valójában csak a keleti kibővülés útján bontakozhat ki. A bilaterális dominancián alapuló német Mitteleuropa-politika korábbi kísérleteivel szemben a kibővült EU mindkét ország számára piacokat, valamint a partnerség közös értékein és céljain alapuló, továbbá a harmadik országok számára is elfogadható multilateralizmus kereteit kínálja. Ugyanakkor nem kétséges, hogy az EU belső piacának keleti kibővüléséből ez a két ország a többi tagországhoz képest aszimmetrikusan több hasznot húz. Osztrák szempontból a két „nemzet" EU-tagsága úgyszólván minden területen a „görcstelenedés" irányában hatott. Az osztrák önállóságot a kultúra és média területén legalább annyira fenyegeti - ha nem jobban - az „amerikanizálódás", mint a „germa- nizálódás". 1989-ben, amikor Ausztria benyújtotta csatlakozási kérelmét, az osztrák külügyminisztérium külön is hangsúlyozta a német támogatás fontosságát. Ausztria 1995-ben immáron a kialakult „nemzeti tudat" birtokában, mint „osztrák nemzet" lett az EU tagja, nem úgy, mint az NSZK, amely az 1950-es évek elején megosztott nemzetként az „európai hazával" próbálta pótolni a hiányzó és kompromittálódott nemzeti önazonosságát. Az EU-tagsággal csökkent Ausztria Németországtól való elhatárolódásának a szükségessége is. Sőt az EU tagállamaként Bécsnek inkább a németekkel való nyelvi, kulturális és történelmi kapcsolatainak fontosságára kellett ráébrednie, amit az osztrák külpolitika is pozitívnak és dinamikusnak ítélt meg. Németország azon törekvéseit, hogy az EU-intézményekben erősítse a német nyelv használatát, számos megfigyelő az „új német határozottság" jelenként értékelte. 1999 nyarán a kérdés a nemzetközi sajtó figyelmét is felkeltette, amikor Ausztria és Németország megtagadta, hogy részt vegyen az informális miniszteri üléseken, mivel a finn el70 Külügyi Szemle
