Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 2. szám - EURÓPA - Grúber Károly: Globalizáció, nemzetállam, régió: többszintű kormányzás Európában - mítosz vagy valóság?
Grúber Karoly kotmányos régiók vezető jogi szakértői igen keserűen nyilatkoztak a laekeni deklarációról és az EU-konventről. Gerardo Ruiz-Rico szavaival: „Véleményem szerint igen nehéz lesz kompromisszumot találni az alkotmányos régiók részvételéről az EU-döntéshozatalban. Az unió nem kötelezheti a. tagállamokat, hogy biztosítsák a régiók számára a megfelelő'képviseletet. Ez a kérdés a nemzeti alkotmányok kérdése. Így csak a tagállamok biztosíthatják az alkotmányos régiók jogait."11 Következtetések Európa régiói az integráció szupranacionális intézményeit stratégiai partnernek tekintik saját programjuk megvalósításához. A közelgő bővítés, nem kétséges, át fogja rajzolni a „régiók Európájának" térképét, hiszen a leendő új tagállamok szinte mindegyike többnemzetiségű, és jelentős regionális diverzitással rendelkeznek. Az a tény, hogy ezek az országok szegényebbek, mint az unió mai átlaga, csak tovább bonyolítja a helyzetet a szociális kohézió szempontjából. Európa alkotmányos régiói elfogadják az osztott szuverenitás gondolatát. Számukra az integráció eszközt jelent részleges önrendelkezésük visszaszerzésére, hiszen az integrációban a szuverenitás megosztásával gyengülnek a hagyományos nemzetállami kompetenciák. Bizonyos szempontból az integráció keretein belül elmosódnak a kisebbségi törekvések és a regionalizmus közötti határok. Peter Lynch szavaival: „A kisebbségi pártok programja europaizálódott. Az autonómiát az integráció kontextusában fogalmazzák meg. Ez a legjobb bizonyíték arra, hogy az integráció milyen hatással van a kisebbségi tudatra."12 A poszt-Nizza folyamat és az Európai Konvent létrejötte új dimenziókat nyitott meg az európai alkotmányos régiók előtt. A vita értelmezhető valamiféle Pandora-szelence- ként is hiszen jó tündérek és rossz szellemek szabadulhattak el, amelyek teljesen újraértelmezhetik az európai kormányzás erőviszonyait. A legtöbb elemző egyetért abban - Giscard d'Estaing retorikája ellenére -, hogy a kon- vent munkája és az azt követő kormányközi konferencia semmiképpen nem vezet az Európai Egyesült Államok föderális államának kialakulásához. Sőt úgy tűnik, hogy a tanács, a kormányzati rendszer kormányközi intézménye erősödik meg a folyamat végén. Brüsszel 2002-ben semmiképpen nem összehasonlítható 1781 Philadelphiájával... Mások, így az ismert szociológus szerint továbbra is a nemzetállam az az intézmény, amely képes válaszolni a globalizáció kihívásaira, a konvent munkája csak másodlagos. Dahrendorf szavaival: „Nehéz elmenekülni attól a tételtől, hogy a demokrácia és a nemzetállam elválaszthatatlan egymástól. A nemzetállam gyengülése a globalizáció viharaiban a demokrácia gyengülését jelenti. Az eddigi kísérletek, hogy a demokráciát a nemzetállam feletti szintre kiterjesszék, mind megbuktak. 26 Külügyi Szemle
