Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 1. szám - KÖZEL-KELET - Gazdik Gyula: Az izraeli pártrendszer fejlődésének főbb jellemzői
Gazdik Gyula is volt legnagyobb pártbéli riválisának, Benjámin Netanjahunak, aki csak úgy volt hajlandó a ciklus utolsó kormányában a külügyi tárcát átvenni, ha az idő előtti választásokra a lehető legkorábban sort kerítenek. Miután a távozó knesszet november 11-én úgy döntött, hogy a választásokat 2003. január 28-án fogják megtartani, az érdeklődés homlokterébe a pártelnökök és pártlisták megválasztása került. Magától értetődően a legnagyobb figyelem a két nagy párt háza táján lezajló eseményeket kísérte. Az igazán kiélezett küzdelem a Munkapárt elnöki posztjáért folyt, ahol Ben-Eliézer mellett jelöltette magát Haim Ramon, a knesszet külügyi és védelmi bizottságának elnöke s Amram Micna haifai polgármester. A három, egykori katonatisztből lett politikus közül a legkisebb esélye Ramonnak volt, akire különösen az idősebb párttagok, szimpatizánsok közül sokan haragudtak, amiért a kilencvenes évek derekán a Hisztadrút elnökeként jelentős szerepet játszott a szakszervezeti konföderáció gazdasági birodalmának leépítésében. A főképp az apparátusra támaszkodó, iraki származású Ben-Eliézer nagyobb támogatottságnak örvendett, de túlságosan is „elhasználódott" a Saron-kormányban. Ellenfelei gyakorta vádolták azzal, hogy a pártot második Likuddá akarja változtatni. Megítélésén még az se sokat változtatott, hogy a palesztinokkal való rendezésről a Likud vezérénél rugalmasabb elképzelésekkel rendelkezett.34 A harmadik jelölt, akit befolyásos királycsinálók rivaldafénybe állítottak, a Saronnal még a libanoni háború idején súlyos konfliktusba került korábbi főtiszt, Amram Micna, aki polgármesterként sikeres tíz esztendőt tudott maga mögött, de a nagypolitikában kevés tapasztalattal rendelkezett. Tőle várták, hogy a megosztott pártot egységesebbé s idővel ismét első számú hatalmi tényezővé tegye. A galambok táborába tartozó politikus mögött álló hatalmi csoport törekvéseit az első lépcsőben siker koronázta, mivel a Munkapárt tagjai november 19-én viszonylag nagy többséggel őt választották a csoportosulás új elnökévé.35 Micnának ettől kezdve fokozott mértékben a párt centruma irányba kellett eveznie. Figyelembe kellett vennie, hogy a közvélemény hangulatában végbement változások a politikai centrumot és a jobboldalt erősítették. A felmérések azt mutatták, hogy magán a Munkapárton belül is a centrum lett a meghatározó, a baloldali értékekkel szimpatizálók a tagság egyharmadára estek vissza, s ez hatást gyakorolt a Munkapárt knesszetlistájának összetételére. A váltás irányát jól jelezte, hogy az oslói folyamat olyan neves támogatója, mint josszi Bejlin volt igazságügy-miniszter december 9-én, a listára történt szavazáskor csak a 36. helyen futott be, ami a várható knesszetmandátumok tükrében egyenlő volt a képviselő-testületből való garantált kimaradással.36 Az 1999-ben még a listán az előkelő 4. helyet elfoglaló politikus a párton belüli elszigeteltséget látva híveivel átlépett a Merecbe, ahol a lista 11. helyére került. A csoportosulás vezetője, Josszi Szárid s Bejlin bejelentették, hogy a Merecet új típusú szociáldemokrata párttá fogják átalakítani. A Munkapárt stratégiai elemzői elégedettek voltak a változásokkal, mivel szerintük a megválasztott lista alkalmassá vált arra, hogy a centrumból még több szavazatot nyerjenek. 24 Külügyi Szemle
