Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 1. szám - KÖZEL-KELET - J. Nagy László: Az arab országok a magyar külkapcsolatokban (1947-1962)
J. Nagy László információkkal rendelkezett, hiszen kommunista csoportja mára hatalomátvétel előtt is igen szoros kapcsolatban volt a Szabad Tisztek mozgalmával. Csoportja nyomdájában készült a Szabad Tisztek Hangja című újság.18 A magyar követség igyekezett felhasználni meglévő kapcsolatait, hogy informálódjon az új hatalom jellegéről, céljairól. így került sor október közepén a magyar-egyiptomi kereskedelemben érdekelt vállalkozó, Ahmed El Guindi lakásán egy találkozóra Gamal Salem ezredessel, a légierő tisztjével, aki mint alapító a Szabad Tisztek szűk vezető csoportjához tartozott, s a Forradalmi Tanács tagja volt. A magánjellegű találkozón Gamal Szalem a következőképpen jellemezte az új Egyiptomot: „Ami akár Nyugatnak, akár Keletnek az egyiptomi belső helyzetre való befolyását illeti, tesz egy kijelentést, amelynek az igazságát csak a történelem fogja bebizonyítani, azt ugyanis, hogy »a nyugat« azt állítja, hogy ők »keleti« intésre járnak el, »kelet« feltételezi, hogy a »nyugat« kezében vannak, pedig ez csak Egyiptom mozgalma az egyiptomiak érdekében. Függetlenséget akarnak és jobb életet a népüknek, azonban látják, hogy nehéz útra léptek, de biztosak benne, hogy eredményt fognak elérni."19 Az új hatalom nacionalista jellegéről a későbbiekben meggyőződhettek a szocialista országok: a nasszeri Egyiptom egyáltalán nem bizonyult könnyű „természetes szövetségesnek". A róla alkotott kép 1952-ben nem változott. A magyar sajtó a szovjet kommentárokat közölte, illetve a hírügynökségek híranyagát magyarázat nélkül. Az Egyiptomban történt események megítélése a térségben hagyományos befolyással rendelkező hatalmak - Franciaország, Nagy-Britannia - és az Egyesült Államok közötti vetélkedés, valamint a német kérdés (az NSZK integrálása a nyugat-európai politikaigazdasági és katonai rendszerbe) függvényében történt.20 A nyugati nagyhatalmak, elsősorban Nagy-Britannia és az Egyesült Államok között burkolt, ám köztudott rivalizálás folyt a közel-keleti befolyásért. Ezt mindketten Egyiptom megnyerésén keresztül szándékoztak elérni. Ebben a küzdelemben - nem lévén gyarmatosító hatalom - az Egyesült Államoknak nagyobb esélyei voltak. Ugyanakkor, Washington sem tudta megnyerni az egyre határozottabban az arab világ vezetőjének szerepére törő Nasszert egy szovjetellenes paktumhoz, s a térségben mind erősebb nacionalizmus következtében a többi államot sem. A Bem rakpart politikai főosztályán az arab államok külpolitikájáról készített jelentés (1954 ősze) a tendenciákat jól érzékelve állapította meg, hogy „nem várható rövid időn belül az arab államok agresszív [ti. szovjetellenes -J. N. L.] blokkba való tömörülése." Azt is helyesen állapítja meg, hogy Kairó az 1954. július 27-én aláírt angol-egyiptomi szerződés ellenére továbbra is „a semlegesség és az imperialista hatalmaktól minél nagyobb engedmények kicsikarásának alapján" igyekszik maga mögé tömöríteni az arab államokat.21 Az angol-egyiptomi szerződés kölcsönös kompromisszum, illetve a Washington által Londonra gyakorolt nyomásnak az eredménye is volt. Nagy-Britannia kötelezettséget vállalt, hogy 20 hónapon belül kiüríti a csatornaövezetet, ahol 80 ezer katonája tarns Külügyi Szemle
