Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - GLOBALIZÁCIÓ ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Nagy Péter: Virtuális diplomácia - mítosz vagy valóság?
Nagy Péter Los Angeles, Tokió) mint globálisan érdekelt „városállamok" foglalják el az államok helyét 2100-ra, a világ ügyeinek legfőbb intézőiként.62 Bár a bilaterális államközi diplomácia változatlanul a nemzetközi rendszer lényeges strukturális vonása marad, azonban kiegészül olyan más formákkal, amelyekben az állami és nem állami szereplők egyaránt részt vesznek. Ahhoz, hogy ezek a formák kikristályosodhassanak, még számos kérdést tisztázni kell, többek között a következőket: hogyan lépnek fel a nem állami szereplők a nemzetközi színtéren; hogyan vesznek részt az államok és a nem állami szereplők a diplomácia komplex multilaterális, illetve polilaterális rendszerében.63 A nem állami szereplőknek nincs olyan intézményesült és professzionalizálódott diplomáciai apparátusa, mint amilyet az államok évszázadok során hoztak létre, de mindegyikük rendelkezik azzal a képességgel és legalább valamiféle alapvető technológiával, hogy hatékonyan kommunikálják a saját érdekeiket, és csatarendbe állítsák erőforrásaikat a tárgyalások kimenetelének, a problémák megoldásának a befolyásolására. Speciális konzultatív státussal rendelkeznek a regionális és globális kormányközi szervezetekben, ami lehetővé teszi számukra, hogy ez utóbbiak döntéshozatalát saját szakértői információikkal támogassák, az IKT fejlődése ugyanis megtörte a kormányoknak a nagy tömegű politikai, gazdasági és más információk gyűjtésében és kezelésében, valamint az azok alapján levont következtetésekben élvezett monopóliumát.64 NGO-k ezrei vesznek részt közvetlenül az ENSZ számos szakosított szervezetének munkájában, megosztják információikat, és javaslatokat terjeszthetnek elő olyan kormányzati, kormányközi és nem kormányzati hálózatok részeként (csomópontjaként), melyek célja a globális problémák megoldásában való aktív részvétel.65 Az, hogy valójában ki dönti el a konkrét problémák megoldását, tulajdonképpen ügyről ügyre változik. így például, számos transznacionális tudományos közösség együttes érdeme, hogy a környezetvédelem kérdései egyáltalán a globális napirendre kerülhettek. Az episztemikus közösségek66 technikai szakértelmükkel járultak hozzá például 1992-ben az ENSZ környezetvédelmi és fejlődési konferenciájának sikeréhez a Földcsúcson Rio de Janeiróban.67 Egy igen jól ismert és nagyra becsült NGO, az International Councü of Scientific Unions (ICSU) - amely a tudományos akadémiákat és nemzeti kutatóintézeteket tömöríti a fizikai tudományok területén több mint hatvan országban - olyan bizottságokat működtet az óceán, a sarkvidék, az űr és a víz problémáinak kutatásában, valamint a fejlődő országok tudománya és technológiája terén, melyek mindegyike politikailag érzékeny témákat érint.68 A kiotói jegyzőkönyv alapjául szolgáló tudományos konszenzust a természet- és a társadalomtudomány tudósai dolgozták ki az Intergovernmental Panel on Climate Change (IPCC) keretében, akik egyetlen kormánynak sem tartoztak közvetlen felelősséggel és elszámoltathatósággal. A klímaváltozással kapcsolatos hatékony akciókat ellenző kormányok azonban semmiféle módon nem reménykedhettek abban, hogy az IPCC által kidolgozott tudományos vezérelveket újra lehet tárgyalni, hiszen azokat tudósok dolgozták ki, következésképpen, szakmaüag kifogástalanok vol92 Külügyi Szemle
