Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Erdei Annamária: Henry A. Kissinger: Diplomácia; Korszakváltás az amerikai külpolitikában? A 21. századi Amerika diplomáciai kérdései; Walter Isaacson: Kissinger - életrajz
Könyvekről szükség. Azon felül, hogy az USA „elősegíti a demokratikus fejlődést" és „kiközösíti azokat az államokat, amelyek durván megsértik az emberi jogokat", mást nem tehet.174 A könyv globalizációs fejezetén látszik, hogy Kissinger nem igazán ért a gazdasághoz, ennek ellenére a fejezet (nyilván Alan Stoga jóvoltából [is]) tartalmaz néhány megfontolandó állítást. Ezek közül az egyik, hogy az amerikai gazdasági-politikai modell nem biztos, hogy mindenhol alkalmazható változtatás nélkül. Vigyázni kell, mondja, mert a túlságosan szó szerint értelmezett globalizmus a laissez faire kapitalizmus által kiváltott marxista ellenforradalomhoz hasonló „immunreakciót" idézhet elő. Az IMF válságkezelési mechanizmusának uniformizáltságát is kritizálja, mert mint mondja, minden válságnak megvannak a maga sajátosságai, és sok esetben az IMF által megkövetelt monetáris és fiskális szigor belpolitikai válsághoz vezet (mint például Indonéziában). AZ IMF pedig a legutóbbi időkig „érzéketlen volt arra a politikai felépítményre, amelyben működnie kell".175 Ezen megszorítások mellett Kissinger alapvetően globalizációpárti, úgy gondolja, hogy egyetlen „nemzetgazdaság" sem élheti túl a befelé fordulást. A globalizáció veszteseit valamiféleképpen kompenzálni szükséges, különben megdönthetik a fennálló rendszert. A humanitárius intervencióról szóló utolsó fejezetet176 az amerikai külpolitika két meghatározó iskolájának, a realizmusnak és az idealizmusnak az elemzésével kezdi, John Quincy Adams külügyminiszter klasszikus izolacionista nézeteitől kezdve Theodore Roosevelt sajátos Realpolitikern és Wilson idealizmusán keresztül a mai napig bezárólag minden fontosabb amerikai elnököt elhelyez valahol az idealista-realista skálán. 1974-et fordulópontnak tartja, ettől kezdve a belügyekbe való beavatkozás a külpolitika bevett eszköze lett.177 Abel- és a külpolitika szorosan összefonódott azonban már az egész vietnami háború során. A kilencvenes évekre a wilsonizmus győzött; Szomália, Haiti, Bosznia, Koszovó példája mutatja ezt. A humanitárius intervenciónak Kissinger szerint négy alapelvnek kell megfelelnie: univerzálisan alkalmazhatónak kell lennie,178 az amerikai közvélemény számára elviselhető cselekedetekhez kell vezetnie,179 élveznie kell a nemzetközi közösség támogatását,180 és valahogyan kötődnie kell a történelmi kontextushoz.181 Kissinger támogatta a nagy port felvert koszovói beavatkozást - megindítása után, mert kudarca többet ártott mint használt volna. A végeredményt szerinte kevesebb anyagi és emberáldozattal is el lehetett volna érni. Koszovó egyik eredménye Kissinger szerint az volt, hogy a fejlődő országok meggyőződtek arról, hogy a humanitárius beavatkozás a neokolonizáció új formája. Koszovó kérdésével sokat foglalkozik Kissinger; szerinte az EBESZ égisze alatt - Oroszország részvételével - összehívott nemzetközi konferenciára lenne szükség. Ami a Nemzetközi Büntetőbíróság felállítását illeti, Kissinger szerint az a veszély rejlik benne, hogy a kormányok zsarnokságát a bírák zsarnokságára cseréljük fel.182 Az egyetemes joghatóság fogalmának körüljárása során Kissinger megjegyzi, hogy annak idején az 1975-ös helsinki záróokmány harmadik, emberi jogokról szóló kosara is 168 Külügyi Szemle
