Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Boros Ferenc: A magyar és a szlovák nemzetpolitikai stratégia ütközése és következményei (Rudolf Chmel írásai)
Gondolatok Rudolf Chmel írásai kapcsán delmi jogszabályok közismerten korlátozottak, hiszen kompromisszumokra épülnek. A nemzetiségi kérdés megoldásának, a trianoni trauma kezelésének a Szlovákiában érvényesülő filozófiája és receptje, elsősorban a szlovák politika szélsőséges erői-' nek, hatalmi tényezőinek a felfogásában alapvetően más volt. A jogok szélsőséges korlátozása, majd fokozatos megvonása eszközével a beolvasztást vagy a kisebbség távozását, gyakorlatilag a hosszabb távon történő felszámolását szolgálta. E politika ellen nemcsak a kisebbségek, és az anyaország védekeztek, de a nemzetközi jogvédelemnek is nagyon határozottan, Szlovákiát elmarasztalva fel kellett lépnie. Tényként fogadhatjuk el ugyanakkor, hogy a két fél eltérő felfogása és törekvései az adott körülmények között kölcsönhatásban gerjesztették a feszültségeket. 4. Szlovák részről a státus-, illetve a kedvezménytörvényt Szlovákia integritásának és szuverenitásának veszélyeztetésével hozzák összefüggésbe. Nem zárható ki, hogy a státustörvénynek, annak végrehajtásának vannak vitatható elemei. Ellenérzéseket, aggodalmakat különösen a kapcsolódó elvi magyarázatok, meghatározások (nemzeti integráció, intézményes, jogi szintű kapcsolat teremtése) váltanak ki. A szlovák kormány, szemben az ellenzék szélsőséges erőivel, nem a törvény ellen van, hanem elsősorban annak egyes kitételeit veti el, amelyek megítélése szerint a szlovákiai jogrend szuverenitását sérti, amennyiben a törvény egyes elemei Magyarország területén kívül érvényesülnek. Ez a két ország kormányai közötti vitakérdéssé vált, amely tisztázásra vár. A nagyobb gond azonban, hogy a törvény ügye mindkét országban a 2002-es választási év közepette újra napirendre került, s ez ismételten felerősítette a nacionalista tartalmú feszültségeket, ami nemcsak kapcsolati szempontból, de integrációs céljai szempontjából is károkat okoz mindkét országnak. Úgy vélem, hogy R. Chmel tanulmánya számos vonatkozó kérdést vet még fel, amelyekre csak részletes elemzések adhatnak választ. Ezek nyilván bizonyítják majd azt is, hogy a két ország eltérő nemzetpolitikai felfogása a nemzetiségi kérdésben és az ehhez kapcsolódó elemek, melyek a politikai közvéleményben jelen voltak, kölcsönösen hogyan hatottak egymásra és gerjesztettek indulatokat, ellentéteket kapcsolatainkban. Ennek részletes, elemző bemutatására e recenzió nem vállalkozhatott. R. Chmel tanulmánya kiinduló pontot, alkalmat és precedenst nyújthat ahhoz, hogy ezt a feladatot, nemzetközi összefüggéseiben is, akár közös erővel, az elemzők elvégezzék. Boros Ferenc 2002. tél 135
