Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - GLOBALIZÁCIÓ ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Kiss J. László: A "külpolitika vége?", avagy a kül- és biztonságpolitika új modellje
A „külpolitika vége?", avagy a kül- és biztonságpolitika új modellje ráció és íragmentáció folyamatainak kettőssége8, nem kevésbé az állami hatalom szuverenitásának megosztásán alapuló fejlett posztmodern, az állami szuverenitás elsődlegességét képviselő modern és felbomló államiság premodern világjelensége stb. 2001 szeptemberében a New York-i World Trade Center ikertornyainak felrobbantása drámai módon tette érzékelhetővé a hidegháború utáni „szép új világ" tragikus átalakulását: a globális térben a „nemzeti" és a „nemzetközi" dimenziót egyaránt felölelő terroristafenyegetés „határok nélküliségét", de egyúttal az arra adott válaszként a hagyományos állami és a szövetségi rendszerek kereteit is túlhaladó, koalíciós politika, valamint a kül- és belpolitika integrált kezelésének a szükségességét. A terroristapusztítás nyomán alig ülepedett le a por, ám annyi világossá vált, hogy többről van szó, mint ahogy azt először gondolni lehetett: új realitás van kialakulóban, amely indokolttá teszi, hogy a kül- és biztonságpolitika új modelljének esélyeit, a „globalizálódás külpolitikáját", illetve a „külpolitika globalizálódását" újragondoljuk. Az új felismeréseknek, mint oly sokszor, hosszú előtörténete van. A realizmusnak a kül- és belpolitika merev elválasztásán alapuló vesztfáliai logikáját elutasító vagy azzal polemizáló kiindulások már viszonylag korán megjelentek. Ebben a folyamatban a funkcionalista és a neofunkcionalista sok esetben a normatív, de realitásokhoz igazodó analitikus integrációelméletek, nem kevésbé a nemzetközi elmélet liberális és neoliberális irányzatai, a „világtársadalom" koncepciójának hívei jártak az élen. Ezek az elméletek arra hívták fel a figyelmet, hogy a hatalom és a territórium elválik egymástól, az állam többé nem monolitikus egység, hanem szereplők és funkciók komplexuma. A katonai biztonság elsőségét jelentő „high politics" helyett az egyes funkcionális részpolitikaterületek tranzakciói, a „low politics" kérdései kerülnek előtérbe, az államközi viszonyok helyébe az egymással összefonódó társadalmak és gazdaságok funkcionális kapcsolatai lépnek.9 A kérdésterületek egymáshoz való viszonyát többé nem a hierarchia élén álló katonai biztonság szabja meg, az egy ország külpolitikáját meghatározó kérdések megválaszolásakor többé nem lehet a merev hierarchiából kiindulni. Ebből következően a kül- és belpolitika megkülönböztetése és a külpolitika által képviselt „nemzeti érdek" fogalma az internacionalizálódás és az interdependencia korában éppúgy értelmét veszti, mint a kül- vagy a belpolitika primátusáról folyó vita.10 James N. Rosenau a már 1980-ban megfogalmazott „külpolitika, mint egy kérdésterület" (foreign policy as issue area) koncepciójában arról ír, hogy még akkor is, ha a kül- és belpolitikai kérdések analitikus okokból különbözőek is egymástól, a kül- és belpolitikai dolgok egy zsugorodó világban szétválaszthatatlanul összekapcsolódnak.11 A neofunkcionalista logikát követve egy ország külpolitikája lényegében a különböző kérdésterületeknek egy másik állammal vagy államok csoportjával, a mindenkori „politikai geometria" szabályai szerint kialakuló érdekkoalícióinak halmaza s azok olyan leírása, amelyben az „államrezon", illetve a „nemzeti érdek" hagyományos fogalmai már nem értelmezhetők. 2002. tavasz 7
