Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Gyarmati István: Szép, új világ: civilizációk háborúja, avagy a történelem visszavág
Gyarmati István rendkívül nehezen viseli el azt, hogy saját katonái áldozatul essenek a béketeremtésnek. Az áldozatok hatása felbecsülhetetlen: könnyen szembefordíthatja a közvéleményt magával a művelettel és azt elrendelő politikai vezetőkkel, azaz megvonhatja az amúgy is nehezen megszerezhető és még nehezebben fenntartható politikai támogatást a konfliktus kezelésében való részvételtől. Ennek érdekében - is - elsőrendű cél az áldozatok elkerülése. Természetesen, a saját áldozatok minimalizálása minden háborúban fontos célkitűzés, de egy önvédelmi háborúban, ahol a nemzet, az állam léte forog kockán, ez háttérbe szorul más követelmények mögött: az elsőrendű elvárás a győzelem, az ország megvédése. Béketeremtő és békefenntartó műveletekben ez másképp van. Tekintettel arra, hogy nem az állam, a nemzet életfontosságú, közvetlen érdekei forognak kockán, a saját áldozatok elkerülése, legalábbis a közvélemény számára, talán még fontosabb elvárás, mint a művelet sikere. Épen ezért minden kormányzatnak kiemelt figyelmet kell fordítania erre. Ez azonban azzal jár, hogy a haderő alkalmazásának azon formáit, amelyek veszélyesek lehetnek a részt vevő katonákra, messzemenően el kell kerülni. Ennek következtében a haderő alkalmazásának hatékonysága radikálisan csökken, a hadművelet hosszasan elhúzódik, a ráfordítások radikálisan megnövekszenek, stb. Paradox módon ez is azzal járhat, hogy csökken a közvélemény támogatása, hiszen a közvélemény a hosszú, költséges részvételt sem hajlandó sokáig tolerálni. A sikerkényszer és az áldozatok elkerülésének kényszere tehát konfrontálódik s ember, katona legyen a talpán, aki az ellentmondást hatékonyan fel tudja oldani. Különösen a mai körülmények között, amikor a hadseregek igazából még nincsenek felkészülve arra, hogy üyen körülmények között vegyenek részt hadműveletekben, amelyeket, természetesen, még az is bonyolít, hogy nagyon gyakran eltérő kultúrák erői csapnak össze. Ez azzal a következménnyel jár, hogy az ellenfél gyakran nem tartja elfogadhatatlannak olyan (harc)eljárások alkalmazását, amelyeket a mi civilizációnk nem enged meg - terrorizmus, tömeggyükosságok, etnikai tisztogatás, emberi pajzsok, stb. -, s amelyek ellen a mi eljárásaink nem igazán hatékonyak. Milyen következtetések vonhatók le mindebből? Először is az, hogy az ilyen jellegű konfliktusokat - s napjaink, a XXL század konfliktusainak nagy része ilyen jellegű, igen óvatosan kell megközelíteni. A konfliktusokat elsősorban kezelni kell, s tudomásul kell venni, hogy megoldásuk csak hosszú folyamat eredménye lehet. A demokratikus államok közössége kiemelt figyelmet kell, hogy fordítson saját maga védelmére, aminek legjobb módja, ha proaktív módon viszonyul a konfliktusokhoz, azaz készül rájuk, kialakítja azon képességeit, amelyek a konfliktusok kezelésére alkalmasak, és nem veszít el hosszú időt azzal, hogy reméli, a konfliktus részvevői maguk is jobb belátásra térnek. 26 Külügyi Szemle
